A Magnet Bank a civil szervezetekért

A Közösségi Adományi Program, azaz a KAP egy civileket támogató kezdeményezés, amely immár nyolcadik alkalommal biztosít lehetőséget a Magnet Bank ügyfeleinek, hogy a bank éves nyereségének 10 %-ából támogatást nyújtson. A 2010-től működő program eddig több mint 165 millió forint szétosztásáról gondoskodott.

 

“A pénz önmagában semleges, nem rossz. Egy nagy társadalmi konszenzussal elfogadott szimbólum, amely mögött maximális a bizalom. Mi magunk tesszük jóvá, vagy rosszá, aszerint, hogy személy szerint hogyan látjuk, miként kezeljük. Talán egy ideálisabb világban a bankok is transzparens csatornák lennének, amelyek társadalmi szempontok szerint is áramoltatják, keringetik, fektetik be a pénzt, gazdasági haszon mellett, társadalmi értékeket is létrehozva. Ennek köszönhetően a pénzhez fűződő viszonyunk is változhatna.” (Molnár Csaba, Közösségfejlesztési igazgató, Magnet Bank)

Az idei év azért is jelentős, mert a korábbinál nagyobb összeg, 72 millió forint vár a támogatandó szervezetekre. 2017-ben a pályázók száma is emelkedett, a Magnet Bank ügyfelei 80 projektre adhatták le szavazatukat.

A május 15-én kezdődő másfél hónapos időszak alatt 31.986 ügyfél dönthet egészen pontosan 72.061.456 Ft sorsáról. A bank fontosnak tartja, hogy tevékenysége átlátható legyen, azaz megmondja ügyfeleinek, hogy “mennyit keresnek rajtuk”, illetve engedi, hogy eldöntsék, mely civil ügy szimpatikus a számukra, mely ügyeket kívánják támogatni.

„A civilek támogatása valójában olyan, mint társadalmi immunrendszerünk egészségben tartása, hiszen a civil kezdeményezések – bármilyen témában is tevékenykednek – sokat tesznek az életközösségünk különböző rétegeiben felbukkanó problémák enyhítéséért. Közösségi Bankként hiszünk abban, hogy ügyfeleink bevonásával, a mindennapokban apró tettek összeadódásával sokat tehetünk embertársainkért és környezetünkért. Programjaink, szolgáltatásaink ezekhez a mindennapi, felelős döntésekhez biztosítják a teret és az eszközöket. Reméljük, hogy sokan élnek ebben az évben is a Bank által nyújtott lehetőséggel. Tapasztalataink szerint a MagNet közösség tagjai szívesen és elkötelezetten állnak a Bank által szervezett összefogás útjára.” (Molnár Csaba, Közösségfejlesztési igazgató)

A bank ügyfelei telefonon, a Netbankon és a Magnet Bank weboldalán tájékozódhatnak a pályázókról, rendelkezhetnek a nyereséghányadról, sőt, nyomon követhetik, hogy az álatuk preferált szervezet támogatása hogyan növekszik. Szeretnék, hogy ügyfelei megértsék, a több tízmilliós támogatás több tízezer szavazatból áll össze, és aktívan felelősséget vállaljanak a civil ügyekért.

Ha már ügyfél vagy, akkor ezen a linken találod, hogy mi a felajánlás folyamata.

A Magnet Bank 2018-ban tovább szeretné bővíteni a résztvevők listáját, ezért a [email protected] címen vár javaslatokat a támogatandó civil szervezetekre. Pályázni a bank weboldalán lehet ősszel. Az alábbi területeken tevékenykedő szervezetek juthatnak támogatáshoz:
Egészségmegőrzés és sport
Esélyegyenlőség
Gyógyítás
Környezetvédelem
Kultúra
Oktatás-nevelés

További információ: https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol/kap

Oszd meg másokkal is