Gondolatok egy megjelent cikk kapcsán
Szerintem egy nőnek több életszakasza is van, és mindig más és más a prioritás. Tanulás, karrier, párkapcsolat, anyaság stb. Ilyenkor más-más fejezet kezdődik, vagy más feladat lesz előtérben, de ami nem szűnik meg, az, hogy ő NŐ. Nem gondolom, hogy a konyhában a helyünk egész életünkben. Kell tanulnunk, ki kell próbálnunk magunkat egyedül is az életben, és a munkában is önállóan meg kell tanulnunk helytállni, mert kell a tapasztalat.
Aztán az ember lánya családot alapít, gyerkemet szül, és ilyenkor újra átrendeződik a terep. A gyerek lesz az első, a legfontosabb. De ez szintén nem változtat azon, hogy mi nők vagyunk. Az anyaság a női energiánk része, nagyon-nagyon fontos része. Tudom, vannak, akik nem akarnak gyereket, bár ezt kétlem egyébként, szerintem sok esetben csak szorongás áll mögötte, félelem és rettegés a kudarctól, vagy akkora önbizalomhiány, hogy úgysem kell ő majd senkinek, aki kitartana mellette ebben az életben. Szóval elbújunk, nehogy megsérüljünk. A másik szélsőség. A „csak a család a fontos”, ez az életcél. Nem mondom, biztosan van a mi kultúránkban is arra példa, akinek csak ez a fontos, és már nem tini, de azért itt sem elvetendő ok a kompenzálás. Van, akinek nem úgy jönnek össze a dolgai, vagy nem bízik önmagában, leértékeli magát, és kapaszkodik a másikba, majd a gyerekeibe. Mert ha már gyereked van, fel tudsz mutatni valamit, hogy letettél az asztalra, egy „produktum” is ilyen szempontból a gyerek.
Szerintem ma, a XXI. században, Európában, a nő az elsősorban nő. Különböző feladatokkal, korszakokkal, életcélokkal. Egyetlen állandó, az a nőiség. (Szándékosan nem nőiességet írtam, az számomra teljesen mást jelent.) Jó kérdés azonban, hogyan maradjunk meg mindig a megfelelő szerepnél, hogyan éljünk nőként teljes életet, ráadásul úgy, hogy gyakran egyszerre akarunk minden szerepet. Az anyaságtól a dögös feleségen keresztül a sikeres menedzserig. Mindent nem lehet egyszerre, és nem is szabad annyira elférfiasodnunk, hogy azt higgyük, hogy minden megy. Valami mindig háttérbe szorul, vagy ha ezt nem látod be, akkor nem fogod kihozni magadból egyik szerepből sem, ami benned van.
A siker beszippant, nehéz „lecserélni” a népszerűséget, pozitív szakmai visszajelzéseket egy bizonytalanra. Közben pedig leadni a teljesítménykényszerből is, a megfelelési vágyról már ne is beszéljek.Ezeket mind ki kell hajítanod ahhoz, hogy anyává válj. Majd újra megszületsz. Bár nehéz lecke, nem lehet mindent egyszerre. Amíg a gyerek kicsi, addig a munka max. csak hobby szinten fér bele, legalábbis,ha az ember nincs rákényszerülve, hogy dolgozzon. Bár ez arákényszerülve is érdekes kérdés. Nálam azt jelenti, ha nem a betevő falatra kell… Én inkább visszafogom a kiadásaimat, de a gyermekem mellett most még a helyem, mert szüksége van rám.
Anyai minőségben normális, ha eltartanak, ha a férfi a családfenntartó. Az biztos, hogy ha eddig nem volt zavaró, hogy elférfiasodtál a karriered miatt, akkor itt bizotsan előkerül ez a probléma. Szerintem emiatt van
oly sok válás egy gyermek érkezése után.
A sikeres nő hirtelen nem tudja feldolgozni, hogy ő „csak” egy anya most, akinek nincs más dolga, mint a pelenkázás, szoptatás, gügyögés, főzés stb. Óriási váltás ez, és erre nem készít fel senki. Ha jó vagy valami másban, akkor ez bizony nem könnyű dolog. Ugyanis megváltozol. A nő mindenképpen megváltozik, akarja vagy nem, előbb-utóbb kénytelen. A férfinél ez inkább döntés kérdése, hogy apává akar-e válni, és ha eddig nem tette, akkor a család fejévé is. Probléma ha két férfi van egy házasságban, ahogy az is, ha két nő. Itt nyílván átvitt értelemben gondolom. Gyermek érkezése után rendezni kell a szerepeket. De ehelyett mit tesz sok nő? Nekiáll bizonygatni, hogy ő mindent meg tud oldani egyszerre, és szinte beleszakad a tornyosuló feladatokba, ahelyett, hogy legalább 1-2 évig élvezné és megélné azt, hogy ő anya. Túl nagy áldozatokat vállal, és minek? Mégis mit bizonyít vele?
Nagyon becsülöm azokat a nőket, akik képesek kiszállni a mókuskerékből egy időre, ha gyermeket vállalnak, és azokat a férfiakat is, akik ilyenkor felelősséget vállalnak a családjukért. Ha feltesszük a kérdést, hogy: A nő munkája a férfi? A válaszom: Nem. A nő munkája, hogy nő legyen, korának, életfeladatainak megfelelően. Legyen diák. Legyen feleség. Legyen sikeres a munkájában. Majd ha kellő tapasztalatot gyűjtött, akkor egy időre legyen az anyaságé a főszerep. Legyen a munkája a család!
A gyermek egy nő számára egy életre szóló döntés, de ahogy a gyermek cseperedik, úgy lesz egyre több lehetősége az anyának ismét más feladatokra is több időt fordítania, és így önállóan is kiteljesednie. A női energiák pedig végigkísérnek minket, ha hagyjuk. Ez az egész tradícionális megközelítés, hogy a férfi legyen férfi, a nő meg nő, nem arról szól, hogy egymásnak alá vagy fölé vagyunk rendelve, hanem arról, hogy nem véletlenül születtünk nőnek, nekünk nem az a dolgunk, hogy férfiakká váljuk, hanem az, hogy ezt a csodás teremtő és kreatív energiát, amit a nőiségünk hordoz, mindig felhasználjuk arra, hogy a legjobbat és legtöbbet hozzuk ki magunk, és mások számára belőle.
Mosolygós napokat!
Lili Zsuzsi
lilyogini.hu
