Sok spirituális irányzat egyetért abban, hogy azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, fejlődjünk, megvalósítsuk a küldetésünket. A cél, a kiteljesedés. Egy ideig nagyon szépen lehet fejlődnünk egyedül is, és volt idő, amikor az is volt a feladata annak, aki erre az útra lépett, hogy elvonuljon, és egy asramban meditálva találja meg önmagát, és teljesítse élete feladatát. De én itt élek, ahogy te is, ha ezeket a sorokat olvasod, és akkor mi most mondjunk le arról, hogy az életünk teljes legyen, és elérjük a céljainkat, megismerjük valódi önmagunkat, képességeinket,
lehetőségeinket? Nem gondolom, hogy ezt kellene tennünk. Ha valóban ezt akarjuk, akkor nem csak megvalósíthatjuk, de egy párkapcsolat kifejezetten támogató közeg is lehet ebben.
Egy párkapcsolat rengeteg dolgot a felszínre hoz. Akarjuk, vagy sem, a párunk gyakran tükröt mutat nekünk, felhívja a hibáinkra a figyelmet. Azonban nem csak az árnyoldalunkat ismerhetjük meg egy kapcsolat által. Megtapasztalhatjuk, hogy milyen szerethető vonásaink vannak, ezek ugyanúgy fontos részünk. Amikor valaki önismereti munkát végez, nem csak arra kellene koncentrálnia, hogy a hibáin dolgozzon, hanem arra, hogy a teljes képet lássa. Igen, vannak hibáink, de sok jó tulajdonságunk is van. Ha azonban a fókusz állandóan a hibákon van, akkor a figyelmünk, energiánk is odamegy, és ahelyett, hogy előbbre jutnánk az útunkon, bűntudatunk lesz, ha hibázunk, és csak vergődünk egy helyben. OK, jobb esetben valamennyit változunk, legalábbis átmenetileg.
Mindez pedig csupán a felszín. Amint egyre mélyebbre megyünk, teljesen más dimenziók kerülnek előtérbe, és nem a jó vagy rossz kettőssége fogja uralni a gondolkodásunkat. A mai házasságok nagy része nem két önálló egyén szövetsége egy szeretetkapcsolatban. Sajnos gyakran elég neurotikusak az okok, amiért létrejön a házasság. Én abban hiszek, hogy nem a másik felemre van szükségem, hanem egy teljes egész emberre, aki a társam lesz. Fontos, hogy az alap értékeink nagyon szilárdan egyezzenek, legyen közös érdeklődési körünk, de ne legyünk olyanok, mint két tojás, hanem szükség van különbségekre is, amik a másikat érdekessé teszik, amire felnézhetünk, tisztelhetjük, követendő mintát ad.
A kapcsolatok jelentős része azonban ilyen-olyan módon függőségi kapcsolat. Ezért is érnek véget elég gyorsan, vagy ezért van ennyi válás is szerintem. Sőt, azok is, akik együtt maradnak, gyakran csak azért teszik, mert nem akarnak
kudarcot vallani, vagy megbántani a másikat, túlzottan is felelősséget vállalnak a másikért, akár úgy is, hogy lemondanak a saját boldogságukról ezért cserébe. Nem vagyok válás-párti, azt azért hozzáteszem. Ha valaki felismeri, hogy a kapcsolatának nem az őszinte és tiszta szeretet az alapja, és nem az a célja, hogy mindketten kiteljesedjenek, akkor is azt gondolom, hogy már jó úton jár, mert felismerte, hogy így van. Meg kell próbálni többet dolgozni MAGUNKON azért, hogy a kapcsolat jobban működjön. Nem a másikat kell megváltoztatni! Az úgysem
fog menni! Mégis milyen üzenete van annak, ha valakit állandóan kritizálnak, kioktatnak, leckéztetnek? „Nem vagy elég jó nekem!” Ez az érzés pedig a másik önbecsülését eléggé megtépázza, ami a kapcsolatot még nehezebb helyzetbe
fogja hozni. A kiteljesedés nem egy statikus, hanem egy dinamikus és folyamatosan mozgásban lévő dolog. Folyamatos változás. Ahogy egy hagyma héjait is lefejted, úgy fejted le magadról azokat az illúziókat, amilyennek hiszed magad, vagy hinni szeretnéd, hogy ilyen vagy olyan vagy. De egyre inkább önmagad leszel, egyre kevesebb lesz az álarc, és ez csodás érzés. Igaz, benne van a pakliban, hogy ez nem fog tetszeni a társadnak. De mi a jobb? Ha az egész életedet úgy próbálod leélni, hogy megpróbálsz annak a képnek megfelelni, amit a társad elvár tőled, vagy rátalálsz a valódi énedre, és megtapasztalod azt a szabadság érzést, ami ebből következik.
Olyan társsal érdemes leélned az életedet, aki elfogad olyannak, amilyen vagy! Sőt, pont úgy szeret, ahogy vagy! Nem áll közétek egy „fantom” partner, amilyen úgysem leszel soha az életben, mert képtelen leszel megfelelni
annak a képnek… Jó az neked, hogy folyamatosan hazudsz önmagadnak, és a társadnak is? Szerintem szeresd és tiszteld magad annyira, hogy elhidd, van olyan ember, akinek te kellesz, és szeretetreméltó vagy! Meg fogod találni ezt az embert, ha nem arra pazarlod az energiáidat, hogy másoknak megfelelj.
Mosolygós napokat!
Lili Zsuzs
