Talán őrültségnek hangzik a huszonegyedik században, ha egy hagyományos térképpel és egy iránytűvel vág valaki neki a vadonnak, én mégis megtettem. És nem mindennapi élményben volt részem. Láttam tisztást, ahol több pillangó repkedett, mint ahány fűszál nyújtózkodott az ég felé. Hűs, tiszta vizű forrásból olthattam a szomjamat. És átélhettem az erdő mélyén megbúvó, gyógyító csendet.
Gyalogtúrám úti célja nem volt teljesen ismeretlen számomra. Gyermekkoromban gyakran látogattunk el erre a helyre. Akkoriban azonban még, autóval szabadon megközelíthető és közkedvelt kirándulóhely volt a vértesi Mátyás-kút. A járművek kitiltásával, az elmúlt esztendőkben az idelátogatók száma a töredékére csökkent. Az érintett terület azonban meghálálta az előbb említett változásokat. A szemét szinte ismeretlen errefelé. Az emberi hanyagságnak nyoma sincs. A flóra és fauna pedig szemet és lelket gyönyörködtető gazdagságával kápráztatja el mindazokat, akik túrabakancsot húzva arra szánják el magukat, hogy gyalogszerrel keressék fel ezt az elbűvölő helyet. Az említett turista célpont több irányból is megközelíthető, akár biciklivel is. Indulhatunk Vérteskozmáról, Vértessomlóról, de nekivághatunk Tatabánya irányából is. Mátyás-kút része az Országos Kéktúra útvonalának, de az idevezető ösvények keresztezik a Mária Út zarándok útvonal egy bizonyos szakaszát is.
Ez alkalommal Vértessomlóról indultam, ahogy azt korábban is említettem, egy térképpel és egy iránytűvel a hátizsákomban. A fatörzsekre festett túrajelzések, valamint a túrajelző táblák megkönnyítették az eligazodást a csendes és hatalmas, smaragdzöld erdő buja ösvényein. Térképolvasásra csak ritkán volt szükség. Bár mindaz, amit a kirándulás során éreztem és érzékszerveimmel felfogtam, úgysem volt a földabroszra rajzolva. Amint erdő területére léptem, köszöntöttem őt és minden benne lakozó élőlényt. Üdvözöltem az egymásba kapaszkodó fákat, a nyári szellőt, a vadakat, a pillangókat, a kék eget, a ragyogó Napot; és búcsút intettem a mindennapok gondolatainak, a megváltoztathatatlan múltnak és az ismeretlen jövőnek. Az összes idegszálammal a jelen pillanatban tartózkodtam, és az elvárások és elképzelések teljes mellőzésével élveztem a túra minden egyes momentumát. Megtapasztalhattam a természet végtelen sokféleségét és nagyszerűségét. És az erdei séta tükrében elkezdtem magam és az életem a saját valóságukban látni. Éreztem, ahogy az erdő színei és hangjai megnyugtatják a testem, az elmém és a lelkem, és fültanúja vagyok annak az ismeretlen párbeszédnek, amelyen keresztül az erdei élőlények kommunikálnak egymással.
A természetben töltött idő mindig végtelenül örömteli számomra. Ilyenkor válaszokat találok a kérdésekre, megoldásokat a kihívásokra, teljes lényemmel megpihenek, inspiráltabbá válok, egészségesnek érzem magam fizikailag, mentálisan és érzelmileg. De ami a legfontosabb, hogy itt mindig önmagam lehetek.
Kovács Kata
