Barcelona három nap alatt

Az utazásnak minden létező fajtáját ki kell próbálni, a több napos nyaralástól a néhány napos városnézésen keresztül az egy napos kirándulásig. Mindegyik formának megvan a maga varázsa, és könnyen alkalmazkodhatunk az előttünk álló rövid időhöz is.

Rapid randi Barcelonával
Ha három nap alatt akarod megcsodálni a város szépségét, akkor minden idődet előre meg kell tervezned és be kell osztanod. Olyan járattal kell indulnod, ami kora reggel megérkezik, az utolsó nap pedig délutáni időpontban ajánlott hazarepülni.
A legjobb, ha összeírod, hogy milyen nevezetességeket akarsz megnézni. A városon belül nincsenek túl nagy távolságok és a közlekedés is teljesen kiismerhető.
Miután felírtad a pontokat, vegyél elő egy térképet, és készíts útitervet. Mi is ezt tettük!

Az első nap a városban reggeliztünk, majd végigsétáltunk a La Rambla sétányon. Volt némi időnk a szállás elfoglalásáig, ezért kényelmesen meg tudtuk nézni a standokat. Amíg elsétáltunk a szállásra, megnéztük a környéket, és megcsodáltuk a városra jellemző atmoszférát.
A szállásunkhoz legközelebb a Güell palota volt, így oda vitt az utunk. A legjobb, ha a jegyeket online foglalod le. Mivel városnézést csak a második napra terveztünk, az egész délutánt a tengerparton töltöttük. Megebédeltünk a teraszon, végigsétáltunk a partvonal mentén, és megnéztük a kikötőt is. Ezen kívül még napozásra és pihenésre is volt időnk.

A második nap rögtön a Nou Camp-el kezdtünk. Ez volt a legmesszebb a szállástól, ezért ezzel indítottunk. Minden más látnivaló majdnem egy kupacban volt a belvárosban. A stadion után megnéztük a mágikus szökőkutat, a gótikus negyedet, a Picasso múzeumot, a Katedrálist és a Citadella parkot is. Este újabb tengerparti napfürdő következett.

A harmadik és egyben utolsó nap délelőttjén betértünk a La Ramblán található piacra, megnéztük a Sagrada Famíliát és a Güell parkot is. A legtöbb helyre gyalog mentünk, persze sokkal hamarabb végig lehetett volna járni, ha a távolabbi látnivalókhoz busszal vagy metróval utazunk.

Ha Barcelonában jársz, ne hagyd ki:

  • a mézédes jégbort
  • a piacon kapható friss sárkánygyümölcsöt
  • a piacon kapható juice-okat
  • a frissen facsart narancslevet
  • a tapast
  • a La Rambla élő szobrait és művészeit

Ludányi Bettina
http://melaniavilaga.blogspot.hu/

Oszd meg másokkal is