„Mostan színes tintákról álmodom…” – írja Kosztolányi, aki egy egész verset szánt annak, hogy kifejtse, a színek egész életünket végigkísérik, befolyásolják hangulatunkat, érzéseinket, egyeseket emlékekhez, személyekhez tudunk kötni, vagy akár meghatározhatják megjelenésünket, stílusunkat.
Ilyenkor, télen is fontos, hogy mindenki a személyiségének megfelelő színeket válassza, használja, ez segíthet, hogy feldobjuk a talán szürkének tűnő, kissé színektől mentes hétköznapokat.
Már az ókori Egyiptomban is használták a színeket gyógyító célra. Napjainkban kevésbé nyert teret ezen megoldás, annak ellenére, hogy sokszor talán kímélőbb, hatásosabb, vagy akár olcsóbb, ha színekkel, színterápiával próbáljuk meg kezelni tüneteinket.
Íme tehát néhány szín, és róluk pár információ, amit érdemes figyelembe venni:
A fehér szín a tisztaság, eredetiség, nyitottság kifejezője, előhozza a reményt és a békességet. Más színekkel kombinálva a legjótékonyabb. Amikor valamelyik szín elhalványul, használjunk hozzá fehéret. Ha valaki nehezen nyílik meg, szinte meg van fagyva, akkor érdemes fehér színt használni, hogy felfrissülhessen a többi szín, ezáltal jobb hangulatba kerülhet.
A vörös jelentése a növekedés-pusztulás, kreativitás, dinamikusság, akaraterő. A vörös szín vitalitást sugároz, de a pusztulást is jelképezheti. Jó méregtelenítő, kitisztítja elménkből, testünkből a negatív szemléletet. De képes a vörös szín fellazítani az izmokat, izületeket.
A barna szín a születés-elmúlás, szilárdság, megbízhatóság és az önuralom megtestesítője. A barna nem hagyja, hogy megbetegedjünk, mert az a gyengeség jele. Azonban a túl sok barna rossz hatással is lehet életünkre.
A kék szín jelentései a tudás-tudatlanság, bölcsesség, türelem, igazság, csendesség. A kék lelki nyugtatószer, mert képes behatolni a lélekbe, segít leküzdeni a kisebbrendűség érzését. Kedvelői képesek úgy manipulálni embertársaikat, hogy azt észre sem lehet venni.
A citromsárga szín segíti az emésztést, mert pozitív hatással van a hasi idegközpontra. Képes fokozni a szellemi aktivitást. A túl sok sárga szín viszont összeomláshoz is vezethet, fáradságot és letargiát okozhat. A fogyókúrában segítségünkre lehet, mert egyensúlyban tartja a testsúlyt. Képes enyhíteni a klimax tüneteit és a menstruációs fájdalmakat.
A zöld jelentései az egyensúly-egyensúlytalanság, a stabilitás, a tapintat, egyensúlyt és harmóniát sugároz. Nyugtató hatással bír ez a szín. Nagyon hatásos lehet klausztrofóbia esetén. A zöld minden színnel összhangban van, ezért ha más színből kicsit túl vagyunk adagolva, csak használjunk zöldet és egyensúlyba kerülünk. Ha zöld színt elutasítjuk, akkor boldogtalanok lehetünk.
Nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk, a színek, melyek körülvesznek minket hatással vannak ránk, lélektanilag is komoly befolyást gyakorolnak. Figyeljünk tehát magunkra, és próbáljunk kialakítani egy olyan szférát, akár a színek segítségével, ami boldogabbá, pozitívabbá tesz minket!
Rohály Vanda