Házisajt (india panír) készítés

A nyugaton elterjedt sajt gyakorlatilag ismeretlen Indiában, ahol jobban kedvelik a friss tejtermékeket. A panír friss, házilag készült, rendkívül sokoldalú sajt: lecsurgatva levesekbe keverhetjük, vagy natúr fogyaszthatjuk, kipréselve édességeket készíthetünk belõle, kockákra vágva nyersen, illetve kisütve zöldségételekhez adhatjuk.

Hozzávalók:
2 l 3,5 %-os tej
6-8 evőkanál citromlé vagy 1/2 teáskanál citromsav

A tejet feltesszük forrni. Közben egy szűrőt kibélelünk sűrű szövésű finom anyaggal, és egy tál fölé helyezzük. Amikor a tej forrni kezd, apránként belekeverjük a citromlevet vagy a citromsavat. Először tegyük bele a felét, keverjünk rajta egyet, és várjuk meg, hogy kicsapja a túrót. Így folytassuk szép lassan addig, amíg már csak sárgászöld savó marad. Érdemes lassan és odafigyelve készíteni, mert ha túl sok savanyító anyagot teszünk bele, túl savanyú és szemcsés, morzsalékos, széteső lesz a panír. Nem biztos, hogy az összes előkészített savanyító anyagra szükség lesz, legyünk figyelmesek. Ilyenkor már ne keverjük, különben összetörik a túró.

Amikor már teljesen különvált a túró és a savó, hagyjuk állni 10 percig, szűrjük le, tegyük az előkészített textíliába.

Fedjük be, és nehezékkel préseljük, hogy a felesleges savó is eltávozzon belőle. Egy-két órás pihenés, hűtés után már nagyon jól szeletelhető és felhasználható, de a hűtőben napokig eltartható.

Hémangi / vegavarazs.hu

Oszd meg másokkal is