A fekete kávé fogyasztása napjainkban nagyon sok egymásnak ellentmondó és gyakran egymásnak feszülő véleményt tudhat magáénak.
A kávé fogyasztása Európában és általában a mérsékelt övben élvezeti jellegű és mindössze néhány száz éves folyamat eredménye. Noha a magyar történelem emlékeiben is a kávéházak kiemelt jelentőségűek, irodalmi központok és politikai találkahelyek, a kávé fogyasztása valójában újkeletű kiváltság.
A kávét sokan egészségtelennek és károsnak mondják, mivel a benne található igen magas koffeintartalom felpörgeti, túl aktívvá teszi, vagyis megdobja a tudatot, ezáltal egyfajta addiktív szerként működik. A kávé legális pörgető drog, amelyet azonban meg is pörkölnek, s ez a pörköltség egyes vélemények szerint rákkeltő hatású lehet, az égettség miatt, hasonlóan a túlsült pirítós kenyérhez.
A kávé azonban e mellett számos jótékony tulajdonsággal is rendelkezik, élénkítő, keringésjavító és antioxidáns hatású. Kutatók évről évre rukkolnak elő meglepően pozitív élettani hatásaival, bizonyos betegségek ugyanis a mértékkel fogyasztók körében aligha kerülnek elő. Korábban kapcsolatba hozták szív-koszorúér betegségekkel, vetélésekkel, csontritkulással és a magas-vérnyomás betegséggel, ami Kínában pl. inkább csak tünet, nem maga a betegség. Ma azonban rákellenes hatását is ismerik ár.
Fogyasztása azonban csak orvosi céllal ajánlott, élvezeti szerként, különösen ha az íze miatt valaki túl sokat fogyaszt belőle, akár veszélyes is lehet. A koffein-túladagolás jelei a fejfájás, émelygés, hányás, ideges szemmozgások, izomgörcsök és a feszült, túl éber állapot. A kávé ugyanakkor egy olcsó és hatékony méregtelenítő is, az izomtónust javító, bélfal és méhösszehúzó hatású. Kismamák ezért nem fogyaszthatják, sőt kisgyermekeseknek tudniuk kell, hogy az anyatejbe is kiválasztódhat.
A kávé ugyanakkor kiváló lemosószer, élénkítő, tonizáló hatása miatt népszerűek a koffeines narancsbőr elleni krémek, melegítő hatású pakolások is. A kávé ugyanakkor kiváló fertőtlenítő. Ájurvédikus hatását tekintve fanyar ízű, a vátát, a száraz és a pittát, a tüzes doshát, energiát emeli szervezetünkben, ezért savasít, mozgósít. Érzékeny gyomrúaknak éppen ezért nem ajánlott, de pangó szervezetben, pl. székrekedés esetén átmenetileg hatásos lehet. A kávé mindemellett kiváló fertőtlenítő, csersavtartalma alkalmas fekélyek borogatására, jó bőrszépítő. A házi kávé kiváló ellenszere lehet a kezdődő szemölcsöknek, tyúkszemeknek is, kenegessük vele!