A kivitelezés lépései
Az álló helyzetű ászanák kiindulási póza (sthiti): Álljunk egyenesen, a törzsünk mellett nyugvó karokkal (tadászana), s végezzünk mély, hasi légzést (vagy teljes jógalégzést).
1. Emeljük a karokat a fej fölé. A tenyereket összeérintve fordíthatjuk egymás felé, vagy nézhetnek előre is. Ez a kezdő testhelyzet akkor tökéletes, ha a kezeket, a gerincet és a sarkakat összekötő vonal teljesen egyenes és nem törik meg. A fej is álljon egyenesen. (1. kép)
2. Hajlítsuk hátra a fejünket úgy, hogy megpillanthassuk az ujjainkat, s fokozatosan döntsük hátra a törzs felső részét is. Fontos, hogy ne a gerincoszlop lumbális, deréktáji részénél „görbüljünk” hátra. A gerincoszlopnak ezen szakasza nagyon sérülékeny, így kerüljük el, hogy a mozgásban részt vegyen. Törekedjünk arra, hogy inkább a háti, különösen a lapockák közötti és alatti gerincrészt hajlítsuk.
3. A törzset amennyire csak lehetséges, döntsük hátra, a medencét pedig billentsük előre. Eközben a lábak teljesen nyújtva maradnak és a testsúly a teljes talpfelületen oszlik el. (2. kép)
4. Maradjunk minél tovább (maximum 4-5 másodperc) mozdulatlanul ebben a helyzetben, s közben lélegezzünk szabadon.
5. A gyakorlatból lassan, kilégzés közben jöjjünk ki, s alapállásban pihenjünk.
Az ászana hatásai
Ez az ászana a rendszeres rossz, „előregörnyedt” testtartásból származó kedvezőtlen hatásokat enyhíti, kiküszöböli. A háti csigolyaízületeket rugalmassá teszi, és segít a gerincoszlop deformitásainak helyreállításában. Rendszeres gyakorlásával nagyon erősen javul a gerincvelő és a szimpatikus idegrendszer két idegdúc láncának vérellátása. Ez számos szervi sérülés és működési zavar gyors gyógyulásához hozzájárul. Nők esetében ez az ászana segít abban, hogy a szülések könnyűvé, spontánná és jórészt fájdalommentessé váljanak.
Figyelmeztetés
Tüdőtágulás esetén ezt az ászanát ne végezzük.
Részlet Gaura Krisna Dász, Jóga tiszta forrásból című könyvéből
Megvásárolható: aruhaz.108.hu