Kókuszos édesburgonya leves sült fűszeres csicseriborsóval

Kb. 5-6 adag

Hozzávalók

Leveshez:

  • 2 db nagyméretű édesburgonya, kb. 60-70 dkg, 2 cm-es kockára vágva
  • 2 közepes fej sonka-, vagy fehérhagyma apróra vágva
  • 4 közepes gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 7-8 dl kókuszital (light kókusztej)
  • 1 mk kurkuma
  • ½ mk őrölt cayenne bors
  • ½ mk őrölt fehérbors
  • 5-6 bazsalikom levél (+ díszítéshez)
  • 1 tk só ízlés szerint
  • 2 ek semleges ízű olaj (napraforgó, repce)

Sült csicserihez

  • 1 db csicserikonzerv
  • 2 ek olaj
  • ¼ mk kurkuma
  • ¼ mk őrölt cayenne bors
  • 1 mk fokhagymapor
  • 1 mk őrölt gyömbér
  • 1 mk só

Elkészítés

  1. A csicseriborsót leszűrjük, és jól ösze keverjük a hozzávalókkal, hagyjuk az ízeket összeérni legalább 25-30 percig. A sütőt 180 fokra melegítjük, és sütőpapírral kibélelt tepsiben kb. 30 percig sütjük, 2-3-szor megkeverve. Akkor jó, mikor éppen roppanós a héja, de a belseje még puha.
  2. Olajon megfuttatjuk a hagymát (2-3 perc), majd a fokhagymát (1 perc), majd rászórjuk a fűszereket (kurkuma, borsfélék és só), majd pár másodperc után az édesburgonyát. Pirítjuk még 4-5 percet közepes lángon. Rászórjuk a tépkedett bazsalikom leveleket, és ahogy összeesett, felöntjük a kókuszitallal. Forrásig hevítjük, majd közepes lángon puhára főzzük (kb. 30 perc). Merülő mixerrel vagy turmixgéppel pürésítjük. Ha túl sűrű lenne, ízlés szerint vízzel, vagy kókuszitallal higítjuk. Pürésítés után felforraljuk.
  3. Tálaláskor megszórjuk a fűszeres csicseriborsóval és friss bazsalikommal.

SzélnéBajor Ágnes

Oszd meg másokkal is