Nőnapon kihúzzuk magunkat és jól is esik, sőt megsértődünk, ha nem kapunk egy szál virágot. És mi van az év többi napján? Lázadozunk vagy megbékélünk a nő sorsunkkal? Mi lenne, ha elfogadnánk, felvállalnánk a NŐ szerepet, és élveznénk, hogy királynők lehetünk vagy amazonok, vagy a házitűzhely őrzői, vagy világszép gyermekek édesanyja, nőtársak bátorítója, férjünk inspiráló hátországa… Nem vagyunk egyformák, de mindannyian nők vagyunk és rendelkezünk a női alapvető princípiumokkal, csak más-más arányban. Fedezd fel magad és használd a képességeid.
Nagy szükség van most ránk, nőkre! A világ kibillent, a harmónia kulcsa a mi kezünkben van.
A világba a nő hoz harmóniát, mint ahogy egy családban is – ami egy szűkebb világ – a nő teremt
otthont, melegséget, színt, illatot, szeretet. De ehhez a teremtéshez előbb a nőnek önmagával és
önmagában is harmóniában kell lennie, máskülönben hogy áraszt harmóniát, ha nincs miből?
Vajon tisztába vagyunk-e a nemünk adta lehetőségekkel, adottságokkal, csodával? Azt látom, hogy
kevesen. Persze mikor különböző, az élet adta terheket cipelünk a hátunkon és súlyos táskákat a
vállunkon, gyermekünk hátizsákját a kezünkben, úgy nehezebben húzzuk ki magunkat, hogy milyen
szerencse, isteni adottság, hogy nő vagyok, és milyen áldásos ebben a nemben létezni. Pedig az! Így is csodálatos, maga a csoda, amit egy nő képvisel, elbír, vállal, cipel.
Például vegyük azt az édesanyját, aki gyermeke helyett viszi az iskolai batyut, pedig az ő karja is majd’ leszakad, a vásárlásból hazafelé menet. Vagy nézzük a tipikus házitündér esetét, akit nem lehet úgy meglepni a váratlan érkezéssel, hogy ne ragyogjon a ház és ne legyen „éppen most lett kész” sütemény. És ott vannak a minden pillanatban tüchtig nők, akik nem is tudom, mikor és hogyan alszanak, mert már korán reggel is, mintha a címlapról léptek volna elő.
Vajon mi a közös, a látszólag teljesen eltérő nőkben? Ezekkel a típusokkal – hogy ilyen beskatulyázó szóval éljek – könnyű dolgunk van, hiszen ők azok, akik a női nem jegyeit már külsőségekben, egy mindennapi szituációban is könnyen felismerhetően hordozzák. Hiszen, a „mi a nő” kérdésre, általában az első három válasz: gyermeket nevelő anya, a háztartásban gondoskodó feleség, vagy bombanő… a sorrendet mindenkinek meghagyom a saját véleménye szerint, de a dobogós helyezettek biztos ezek a meghatározások közül kerülnek ki – első blikkre! És igen, ez eléggé a felszínen van, de hát az életünk nem a legnagyobb részben ezen a felszínen, ezen a síkon zajlik?
A női princípiumok tehát jelen vannak nagyon látványos, külső jegyekben, de nem csak ennyiből
állnak, a látszat alatt fellelhető és meghatározhatók azok az értékek, tulajdonságok, amik többnyire
megcáfolják az első benyomást, mert mi a sztereotípia? Erre is biztos vagyok, tudunk felsorolni párat, amikkel megbélyegezzük a körülöttünk lévő nőket.
Na de tényleg, mi a közös a nőkben, ha ennyire különbözünk? A termékenység, az alázat, a szolgálat, az áldozathozatal. Valójában ezek mozgatják a nőt, még akkor is, ha külső jegyeiben inkább férfias vagy fiúsabb. Nézzük sorra ezeket: termékenység. A nő nemcsak egy gyermek megfoganása miatt termékeny. A női termékenységének gyümölcse nem csak és kizárólag egy gyermek. Ugyanúgy a termékenységének ad jelet azzal, ha ízletes és gusztusos menüt terít az asztalra, vagy egy káprázatos prezentációval nyűgözi le a menedzsmentet, és akkor is, amikor kezébe veszi az első, majd sorba szerzi az újabbnál újabb diplomáit. A nő termékenysége több formában ölthet testet és mindig örömteli a szülés pillanata. Mert egyszer csak lesz valami. A semmiből valami. Valami új, valami olyan, ami eddig nem volt, nem létezett. Ez mégiscsak isteni!
Az alázat a köznyelvben nem egy pozitív tulajdonság, pedig az egyik legnemesebb emberi hozzáállás és az egyik legszükségesebb egy harmonikus párkapcsolathoz: a kölcsönös alázat. Amely számomra azt jelenti, hogy tisztában vagyok a saját képességeimmel, érdemeimmel és ennek tudatában fejet tudok hajtani mások előtt. És ez nem egyenlő a megalázkodással! Az alázat ott van egy imádkozó tekintetében és mozdulatában, ahogy fejet hajt Istene előtt! Ott van egy szerelmespár gesztusaiban, ahogy egy kissé maga elé helyezi a másikat, hiszen örömet kíván okozni a választottjának. Az alázat a női feladatokban meghatározó szereppel bír, hiszen alázatos az a munka, amelyet a nő, nap, mint nap elvégez, újrakezd, bátorít, háttérben áll és ezáltal, lelki támaszt nyújt.
Sok esetben az alázat túlzott formája érhető tetten női sorsokban, ahogy teljesen alárendelődik a
férjnek, vagy a gyermekeknek és minden önálló törekvését, álmait, szükségleteit háttérbe szorít,
vagy akár teljességgel kizár és csak másnak, vagy másoknak, a családnak szenteli életét. Itt is, ahogy minden területen, az aranyközépút az üdvös!
A szolgálat talán a legnemesebb hivatás, ami létezik. Magának a szónak elég sokféle értelmezése
forog a köztudatban és meglepődve olvastam a wikiszótár oldalon, hogy a kiszolgálás, vagy az egyéni kívánság teljesítése már régies, elavult értelmezés. Valóban kiment volna a divatból, hogy az
édesanya csecsemője minden kívánságát teljesítse? Ez a hozzáállás már elavult lenne, régimódi? Vagy ez „csak” természetes, ezért ez nem is szolgálat? Az édesanya szolgálata, amit a gyermekeiért, a család egyben maradásáért, az ő igényük kiszolgálásáért tesz, szerintem felbecsülhetetlen, és ennél értékesebb karrier nincs is! De itt, még egy fogalom magyarázatba ütközünk: érték. Na, igen, az, hogy ma, mi az érték, és ki vagy mi határozza ezt meg, az megint egy jó téma lehet az eszmecserére.
De szolgálat az is, amikor gyermek nélkül „csak” egy férfinek a szolgálatában áll a nő, őt segíti,
támogatja, inspirálja. Erre megint számos példát láthatunk, akár saját környezetünkből is, hiszen
eléggé él a mondás: „Minden sikeres férfi mögött áll egy nő!” És én folytatnám: „… de micsoda nő!”
És szolgálhatok egy céget, egy ügyet, egy alkalmi projektet, a természetet, de akár hátat fordíthatok a világi életnek és Isten szolgálatába is állhatok. A nők nem hiába lojálisabbak inkább, hűségesebbek, odaadóbbak, szolgálatkészebbek, mint a férfiak. Ez a családban, de a munkahelyen és a társadalmi életben is megfigyelhető.
Alázatosan szolgálni csak úgy lehet, hogy közben bizony áldozatot is hozunk. Édesanyaként
gondoljunk bele, mekkora áldozatot követel a nőktől a gyermekvállalás. Beáldozza, feláldozza az
egész testét, sőt, testébe fogadja a gyermekét, otthont ad számára saját magában. Majd mikor
elérkezik az idő, kint szolgálja tovább, ezúttal újabb áldozatokat hozva!
De áldozathozatal az a szó nélkül bevállalt, akár fizetés nélküli túlóra is, amit a precíz munka elvégzéséhez bevállalunk, hiszen szavunkat adtuk a megbízáskor és nem hagyna nyugodni a lelkiismeret, hogy nem lett olyannyira tökéletes a munka, ahogy, azt mi elgondoltuk. Áldozatot hozunk akkor is, ha férjünket követve, egy jobb lehetőség reményében elköltözünk,
barátainkat, saját családunkat hátrahagyva. De az is áldozathozatal a részünkről, ha saját veteményesünk van, hogy tiszta ételt tehessünk szeretteink tányérjaira.
A példák még igen hosszan folytathatók lennének, kinek-kinek a saját életéből, saját habitusából,
saját rá jellemző típusából adódóan. És most csak a női princípiumok közül négyet emeltem ki… Már ezekből is látszik, hogy a nők mennyire különbözőek, sokszínűek, más-más területen helytállóak, és mégis mennyire egyek az alapvető jegyekben, amelyek belül, vagy fogalmazhatnák úgy is, hogy felül, egy más szinten tart minket, nőket együtt.
Hogy „mi a nő?” Ezzel a kérdéssel indítottam, és a válasz helyett csak újra felteszem a kérdést: mi a nő? Te tudod-e, hogy mi a nő, hogy mi vagy te? Hogy mennyi érték, mennyi utánozhatatlan
momentum, rezdülés, szeretet, odaadás, báj van benned? Tudod-e, hogy mi a nő? És ha már tudod,
megéled-e?
Ölvedi Réka
