Ami bemegy a szánkon, nagymértékben meghatározza, mi fog kijönni onnan. A táplálkozásunk jelentősen befolyásolja a tudatállapotunkat – a tudatunk minősége pedig meghatározza a szavaink és a cselekedeteink jellegét.
A modern városi ember számára az étkezés sokszor csak időrabló, kényszerű kötelezettségnek látszik. Aki magára csupán biológiai gépezetként tekint, az azt gondolhatja, hogy az étkezés egyetlen célja, hogy „utántöltsük az üzemanyagot”, és csupán arra kell figyelnünk, hogy megfelelő arányban legyenek benne az élettanilag szükséges alapanyagok, például a fehérjék, zsírok, szénhidrátok, a cukrok, a vitaminok és a nyomelemek.
Mindezek persze fontosak, ám a védikus látásmód szerint a táplálkozásnak ennél sokkal magasabb rendű funkciója is van: jelentősen befolyásolja a gondolkodásmódunkat, tudatállapotunkat, ezen keresztül pedig hátráltathatja vagy segítheti az önmegvalósítást, az életünk végső lelki céljának beteljesítését.
A háromféle harapnivaló
Nem hiszi, hogy az étkezés befolyásolja az elmeállapotunkat? Akkor emlékezzen vissza arra a súlyos vasárnapi ebédre, ami után szinte ájulásszerű kábaság tört Önre. Ugye, hogy…? Vagy emlékezzünk a növények kedélyállapotot befolyásoló hatására: van, ami gyógynövényként megnyugtat, van, ami izgatószerként működik, és van, ami kábítószerként összezavarja a fogyasztója gondolatait. A világ úgy van berendezve, hogy a különböző megehető dolgok más és más befolyást gyakorolnak ránk. Igazán kulturáltan és emelkedetten akkor élhetünk, ha tudatosak vagyunk az ételféleségek hatásmechanizmusáról, és csak azokat fogyasztjuk, amelyek testi és lelki javunkat szolgálják.
A védikus írások kifinomult módon osztályozzák az ételféleségeket aszerint, hogy milyen módon torzítják, tágítják, szűkítik, tisztítják, vagy szennyezik a tudatállapotunkat. Három fő kategóriába sorolják az ehető dolgokat: amelyek a tudatlanságot, amelyek a szenvedélyt, és amelyek a jóságot erősítik a fogyasztóban. A jóság hatáskörébe tartoznak a tejtermékekből, cukorból, rizsből, gabonafélékből, gyümölcsökből és zöldségfélékből készült ételek. Ezek az élelmiszerek tiszta természetűek. Meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget biztosítanak – örömmel töltik el a szívet.
A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében élők kedvelik – tanítja a Bhagavad-gítá, az indiai lelki tudomány legtekintélyesebb könyve. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak.
A sötétség, vagyis a tudatlanság minőségébe tartozó ételek ízetlenek, romlottak és rothadóak, maradékokból, tisztátalan alapanyagokból, állatok elleni erőszak révén készülnek. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak a fogyasztójuknak.
Fejünkre szállnak a tetteink
Egy másik komponensre is felhívják a figyelmet a védikus szentírások: az erőszakkal szerzett étel erőszakosabbá teszi a követőjét is. Ezt alátámasztja, hogy kísérletképpen egy börtönben az elítéltek egy részének néhány hónapon keresztül tápláló vegetáriánus ételeket készítettek. A börtönnek ebben a szárnyában radikálisan lecsökkent a rendbontások száma.
A húsevés amiatt sem éri meg, mert sorsrontó hatása van. Az állatok megölésének karmikus visszahatása kihat mindenkire, aki e kegyetlen tettel kapcsolatban áll: a mészárosra, az előadóra és a fogyasztóra is. Ha más élőlények fájdalmán élünk, akkor ne csodálkozzunk, ha betegségek és negatív sorsesemények formájában saját fájdalmaink is szaporodnak. Aki pedig megszokja a vágóhidak kegyetlenséget, az közönyössebbé és erkölcsileg érzéketlenebbé válik, vagy éppen maga is hajlamossá válik a más élőlények, akár az emberek iránti erőszakra. Vagy nem olvasták az újsághírt a hentesről, aki feldarabolta és kútba dobta a feleségét? Én olvastam, és szomorúan láttam beigazolódni az univerzális erőszakmentesség fontosságáról szóló tanításokat.
Tudatom: így tisztul a tudatom
Ez még mind semmi. A védikus írások azt is elárulják, hogy az ételek – a legmegfelelőbb alapanyagból állók is – mintegy magukba szívják, és aztán szétsugározzák a szakács tudatállapotát. Vajon szeretnénk magunkba fogadni az orrát piszkáló, unatkozó hot-dog árus elmeállapotát? Ha nem, akkor válogassuk meg, hogy kinek a főztjét esszük, és törekedjünk arra, hogy mikor mi magunk főzünk, akkor ezt nyugodt és szeretetteljes állapotban tegyük – hogy ne toljunk ki azokkal, akiket megetetünk a saját gondolatainkkal.
Végső soron pedig főzés után kedves szavakkal ajánljuk el a főztünket először Istennek. Ha ő rápillant a tiszta anyagokból készült ételre, annak révén az Ő tökéletes, tiszta tudata fogja áthatni az ételt – és mindenki, aki eszik belőle, áldottá válik.
Akár hisszük, akár nem, Istennek fontos, hogy mit eszünk, és egy örökérvényű jó tanács formájában meg is fogalmazta ezt – a mi lelki felemelkedésünk érdekében. Ha túl akarunk lépni a „kajálok, mert muszáj” hétköznapi filozófiáján, akkor fontoljuk meg a szavait:
„Ha valaki szeretettel és odaadással áldoz Nekem egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.” (Bhagavad-gítá 9.26)
Ísvara-Krisna dásza
