Mitől leszel jó nő?

„A szépség az, ami megragadja a figyelmet, de a személyiség az, ami rabul ejti a szívedet.”Nem véletlenül kezdem ezzel az idézettel, mert az én gondolataimat ezzel a témával kapcsolatban nagyon jól tükrözi.

Szerintem a kisugárzásától jó nő valaki, és ne a súlyától, ruhájától, korától, magasságától stb.

 Már hallom is a gondolataitokat, hogy: persze, persze, de nekem nincs olyan sugárzó egyéniségem, mint Gizikének, és Borika is sokkal szebb nálam, és Fédra sokkal okosabb is.
Hát igen, mindenkinél van szebb, jobb, okosabb stb.

 De így szép a világ, mások vagyunk.

 Azonban ahhoz, hogy jó nők legyünk, ne elég szépnek, okosnak, kedvesnek lennünk.

 Kell az a bizonyos plusz dolog.

Nincs nálam a bölcsek köve még mindig, de ebben  témában azért van tapasztalatom, ha szabad így mondanom, mert hiába múltam már 30, az utóbbi években sokkal jobb nőne tartom magam, mint 20 évesen, és a környezetem ezt folyamatosan vissza is igazolja nap, mint nap.

 Mielőtt valaki azt hinné, hogy na persze, biztosan 20 évesen egy dagi kamaszlány voltam, hát nem.

 20 évesen kb.

 8-10 kilóval voltam kevesebb, mint most,  megjártam Milánót is modellként.

 Minden testi adottsággal rendelkeztem, ami a „jó nő” címkéhez szükséges.

 Biztosan sokak szerint az is voltam, de inkább a szép jelző volt rám alkalmasabb, mint a jó nő.

Ma miért tartom magam jó nőnek? Először is azért mert van akkora önbizalmam, hogy ezt így le is írom, és kijelentem magamról.

 Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy nagyképű ribi, elég nagy adag öniróniával is rendelkezem, de szeretem, és elfogadom magam, és ettől nagyon erős kisugárzásom lett.

 Bizony: lett, azaz nem volt így 10 évvel ezelőtt.

 A tekintetemben sok bizonytalanság tükröződött, ami mára már eltűnt, és az önbizalmam is a helyére került.

 Soha nem küzdöttem annyira az önbizalom-hiánnyal, mint mikor a legszebb fizikai testtel rendelkeztem… Ez azért elég érdekes, nem?Mi kell a kisugárzáshoz?
Önbizalom.

 Ez a legfontosabb belső tulajdonság, ami kell hozzá.

 Fogadd el magad, és szeresd magad! Ha ez megvan, sok dolog fog változni az életedben.

 Például a kényszerevők, jojó hízók-fogyók leadják fogyókúra nélkül is a kilókat, úgy, hogy észre sem veszik, mert kaja nélkül isboldogok lesznek…

Tartás.

Egy rossz tartás éveket öregíthet, és alegharmonikusabb külsőt is egy pillanat alatt tönkreteszi.

 Egyszerűen kel a7 összképhez.

 Persze, ha nincs önbizalmad, akkor görnyedtebb vagy, de ha lesz egy kicsi, a tartásod is javulni fog.

 Figyelj a tartásodra, és az önbizalmad is erősödni fog, mert ez a kettő hat egymásra.

 Ha kihúzott felsőtesttel, emelt fejjel jársz, nagyon más érzeteket fogsz megélni, próbáld csak ki!Járás.

 A csoszogó, csámpás, kacsázó járás nem túl vonzó egy férfi számára sem.

 A járásod legyen ruganyos, dinamikus, határozott.

 Nem kell modellként vonulnod az utcán, és ringatnod a csípődet, mert könnyen nevetségessé válhatsz, de nagyon nem mindegy, hogy lépkedsz.

 Nem elég az egyiket a másik után megközelítés.

 Még egy tanács: Magas-sarkút csak akkor vegyél fel, ha tudsz is benne járni.

Testkarbantartása.

 Hozd ki magadból, amit lehet.

 Nincs kifogás, nincs de! Egy esztétikus testet bárki elérhet, aki igényes, és ad magára, és természetesen nincs hormonális vagy egyéb olyan betegsége, ami ebben megakadályozza.

 Az én ilyen és ilyen alkat vagyok, meg a ránézek a kajára és hízok kifogások nevetségesek.

 Ha sokat eszel, hízni fogsz.

 Ha megnézed mit eszel, és figyelsz arra, hogy mennyit, akkor a tested megkap mindent, amire szüksége van, és esztétikus lesz.

 Nem hiszek az egysíkú diétákban, és nem támogatom a villámdiétákat, mert nincs értelmük, visszahízod, sőt, lehet, hogy többet is.

 Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás híve vagyok, és hiszek abban, hogy a szervezet olyan intelligens, hogy jelzi, mire van szüksége.

Ápoltság.

 Az ápoltság nagyon fontos.

 Figyelj oda magadra, ne hagyd el magad! Egy koszos köröm, piszkos haj borzasztó kiábrándító tud lenni…Trendek.

 A trendekkel vigyázz, mert nem biztos, hogy neked jól állnak! Én nem akarok úgy kinézni, mint mindenki más… Az a baj szerintem, hogy nagyon sok nő nem a saját alkatának, korának megfelelően öltözik, hanem meglát valamit máson, az megtetszik neki, és megveszi, ahelyett, hogy gondolkozna egy percet, hogy vajon neki jól állna-e ez és ez.

 Írtam már korábban is, hogy ha jó lábad van, hordj miniszoknyát bátran, de ha csak Gizikén tetszett meg, akkor gondold át, hogy neked is olyan jó lábaid vannak-e, mint neki.

 Ugyanez a helyzet a bokacsizmával, ha minihez veszed fel (bár nekem alapból nem tetszik ez az összeállítás), és a most divatos térd felett érő csizmákkal is vigyázz, mert ha nem vagy magas, vékony, formás combokkal, akkor ez nem neked való… Ezt még sokáig sorolhatnám, de gondolatindítónak most elég lesz ennyi.

Lényeg, magadhoz öltözködj, ne mást majmolj!Összhang.

 Az önbizalom után ez a második legfontosabb szerintem.

 A részletekben van a siker.

 Ha a ruhád, sminked, tartásod, járásod stb.

 harmonizál egymással, akkor a megjelenésed kellemes összhangot sugároz.

 Nem azt mondom, hogy órákig gondolkozz, hogy mit vegyél fel, de nem árt belenézni a tükörbe, mielőtt elmész otthonról egy buliba, hogy vajon tényleg passzol-e egymáshoz minden.

Üzenet a ruhával.

 Erre sokszor szerintem nem is gondolnak a nők, pedig mindennel üzenünk a külvilágnak.

 Konzervatív, visszafogott az öltözékünk, vagy mindent kipakoltunk? Ha ezt a két végletet veszem, akkor mi ezeknek az üzenete? A konzervatív kiskosztüm, blúz stb.

 kellő önbizalommal szerintem azt üzeni, hogy jól nézek ki, de azt akarom, hogy ismerj meg, és ne csak a testemet akard.

A „kipakolósnak” pedig az számomra az üzenete, hogy itt van minden, nincs zsákbamacska, vigyed, ha akarod.

 Nos, ez utóbbinál nem hiszem, hogy a férfi tud másra is koncentrálni, mint a külső.

 A titokzatosság sokkal közelebb áll hozzám, bár magam sem öltözködöm nagyon konzervatívan, inkább a letisztult formákat szeretem, némi egyediséggel megfűszerezve.

 Nem szokta mindent kipakolni sem, valahol a két véglet között vagyok, megtalálva szerintem azt, ami nekem jól áll, és én is jól érzem magam benne.

 Ez egyébként nálam több stílust is ötvöz, hiszen van, hogy sportosan csinosan járok, van, hogy „nőnek” öltözöm.

 Az előbbi táncórákra jellemző, az utóbbi a party-kra.

 Hétköznapokra most nekem egy jó farmer, nőies felső, egy csípőcsontig érő, karcsúsítottblézer,egy nőies csizma a nyerő.

 Smink csak spirál és szájfény.

 Ékszer semmi, vagy minimális.

Csak még egy példa még az üzenetre, és hatására: ha nagy melled van, és ehhez még mélyen dekoltált felsőt is veszel fel, akkor ne panaszkodj, hogy mindenki a melleidet bámulja.

.

.
Méltóság.

 Tartás.

 Leírtam ezt már párszor, de nem győzöm hangsúlyozni.

 Nem futunk a fiú után, nem üldözzük, mert nem mi vagyunk a férfi, hanem ő az!Röviden még egyszer összefoglalva a lényeget: a külső és a belső harmóniát kell megteremtenünk ahhoz, hogy a kisugárzásunk, a nőiességünk olyan legyen, amilyenre vágytunk.

 Mindkettőre szükség van, nem elég az egyik.

Lehetsz csodálatos összhangban magaddal, biztosan nagyon jó érzés lesz rád nézni, de egy férfi fantáziája a barátságban fog ki fog merülni.

 Ha pedig a külsődet sikerül nagyon szépen „összeraknod”, de a tekinteted már nem tükrözi ugyanazt a harmóniát, akkor azt a férfi is megérzi, és ha nem is érti rögtön, hogy mi a gond, előbb utóbb rájön, és továbbáll.

 (hacsak nem egy üres „tekintetű” cicára vágyik.

.

.

)Azért, hogy jó nők legyünk, minden nap dolgoznunk kell.

 Ez nem egy olyan dolog, hogy na ma elértem a 100 pontot a jó nő skálán, most már pihenhetek.

 A testi-lelki harmónia megteremtése fontos része az életünknek, legalábbis az kellene, hogy legyen.

 Szánjatok magatokra minden nap egy kis időt, hogy felfedezzétek, megismerjétek magatokat, és vegyétek észre, hogy milyen csodálatos lények vagytok ti: NŐK.
Csodás napokat!

Polgár Lili
lilyogini.hu

Oszd meg másokkal is