Otthonunk férfi és női energiái

Tudod-e, hogy mit jelent az a szó, hogy Vaszati? A Vaszati – ahogyan a Vasztu is – szankszrit nyelven házat, lakóépületet jelent. Az egyes szótagok pedig utalnak a Vaszati három fő lábára, a három fő szabályrendszerére.

VA = energetikai rendszer
SZA = információs rendszer
TI = geometriai rendszer

A Vaszati szónak azonban van egy másik többletjelentése is, ami a női és a férfi energiákra, illetve azok fontosságára utal. Ez a többletjelentés utal a Vaszati negyedik lábára, ami a spiritualitás. A Va szótag jelöli Visnut, a Legfelsőbb Személyt, a Szati szó pedig az Ő hitvesét, Laksmi-dévit, a Szerencse Istennőjét. A védikus istenhit követői – tekintsék akár valamelyik félistent, vagy Visnu bármelyik formáját a legfelsőbb személynek – imádott urukat mindig együtt említik az ő női energiájával, azaz örök társával. Ahogyan Sivát, a sokak által imádott nagyhatalmú félistent nem lehet elválasztani Parvatitól, Visnu különböző megnyilvánulásait is mindig együtt említik, és együtt imádják az Ő örök társával, a szerencse Istennőjével: Laksmi-Narayana, Laksmi-Nrisimha, illetve a Visnu formák forrása: Radha-Krisna.

Azt szoktuk mondani, hogy minden nagy uralkodó vagy nagyhatalmú személy mögött ott áll egy nő. Ez ugyanígy van magasabb szinteken, a félistenek, istenek világában is.

A férfi és női energiák mindnyájunkban – nemtől és kortól függetlenül – jelen vannak. A férfias oldalunk segíti a racionális gondolkodást, az ésszerű döntéseket, míg a női oldalunk az érzelmekkel van összefüggésben. Mint tudjuk, a lakásunk olyan, mintha a második testünk lenne: tulajdonságai sokat elárulnak rólunk és befolyásolják életünket. Otthonunk női és férfi energiáit vizsgálva sok minden kiderülhet a jellemünkről, sőt a párkapcsolatunkról is.

női energiák, azaz az organikus életenergiák észak felől, a férfi energiák, más néven a szoláris életenergiák, pedig kelet felől érkeznek. Ezen energiák irányát vektorokkal jelöljük, melyek északkeleten egyesülnek.

Nézzük csak meg, mit árul el ez alapján otthonunk északi, északkeleti és keleti része rólunk!

Ha otthonunk északi része nyitott, esetleg ott van a főbejárat, az utat enged a női energiáknak, erősítve ezzel nőies természetünket. Kedvezően hat az érzelmeinkre, segíti, hogy igazi érző nőkké válhassunk, a férfiak pedig érzékenyek és kedvesek. Ha otthonunk keleti része is hasonlóan nyitott és kedvező tevékenységre használjuk, akkor ez utat enged a férfi energiák számára is: szükség esetén képesek leszünk ésszerű döntéseket hozni. Ha az északi oldal zárt, de a keleti nyitott, akkor férfias természetünk erősödhet föl, ha a kelet zárt, szemben az észak nyitottságával, akkor a női oldalunk.

Sok olyan magányos hölggyel találkoztam, akinél a lakás keleti oldala zárt volt: a férfi energiák egy szerető társ képében nem tudtak belépni otthonába. Ehhez hasonlóan a férfiak magányát okozhatja az északi oldal zártsága. Az észak zártsága egy hölgy esetében pedig okozhatja azt, hogy nem eléggé nőies, nem rendelkezik elegendő női energiával, s emiatt nem elég vonzó a férfiak szemében. A zárt kelet egy férfi esetében okozhatja azt, hogy nem elég határozott, nem elég férfias és emiatt nem vonzó a nők szemében. (És arról most nem is beszéltünk, hogy ezek az égtájak hatnak a karrierünkre, pénzügyeinkre és az egészségünkre is…)

Gyakran előfordul, hogy talán az észak és a kelet rendben van, de zárt az északkelet, esetleg pont ide esik a vécé. Itt a férfi és női energiák egyesülése ütközik akadályba, aminek egyik kellemetlen következménye lehet, hogy a párkapcsolat konfliktusokkal teli, a másik pedig, hogy a szeretetteljes kapcsolatnak nehezen lesz gyümölcse: nehezen, vagy egyáltalán nem jön a gyermekáldás. E problémákat tovább fokozza, és megnyilvánulásuk esélyeit is növeli, ha a kelet és az észak is zárt, illetve, ha a zárt északkelettel szemben a délnyugat túlságosan nyitott.

A hagyományőrző indiai családokban a lakás északkeleti részén találhatunk egy Ganesa szobrot. Ganesa, ez a kedves elefántfejű félisten, aki segít elhárítani életünkből az akadályokat, a férfi és női energiák egyesülésének a gyümölcse, Siva és Parvati fia. Siva és Parvati szerepe, pedig szorosan összefügg a termékenységgel, nem véletlen, hogy Sivát általában Siva-lingamként imádják.

S ha már megemlítettem, hogy minden fontos és nagyhatalmú személy mögött ott áll egy nő, fontos azt is megemlítenem. hogy miért nem szabad félvállról venni a női energiák jelentőségét. A védikus kultúrában a pénz Laksmi-devinek, azaz a Szerencse Istennőjének a képviselője, vagyis nőnemű. Ugye kezd összeállni a kép? Ha zárt az észak, akkor ezek a női energiák – amibe a pénzenergiák is beletartoznak – nehezen jutnak be a lakásba. Meg kell azonban még valamit értenünk Laksmi-devi természetéről! Ő Visnu hűséges társa, sohasem mozdul el mellőle. Éppen ezért szívesebben tartózkodik egy olyan házban, ahol a férje is jelen van, azaz egy olyan házban, ahol az emberek szeretik, tisztelik és megbecsülik Istent – vallási hovatartozástól függetlenül.

Mi utal még a Vaszatiban a női energiák fontosságára? Többek között az, hogy a leggyakrabban használt és legnépszerűbb Vaszati yantra, a Sri yantra a Szerencse Istennőjének a képviselője. A másik gyakran használt yantra, a Narasimha védelmező yantra pedig Visnu egyik kiterjedéséhez, Narasimhához kapcsolódik. Nem véletlen, hogy a bejárati ajtó fölött szinte mindig elhelyezzük ezt a két yantrát, a Sri yantrát és a Narasimha védelmező yantrát.

A végkövetkeztetés tehát az, hogy bár arra kell törekednünk, hogy a férfi és női energiák egyensúlyban legyenek, a női energiák jelentősége kiemelkedő…

Manhertz Edit

vaszati tanácsadó
vaszati.wordpress.com

Oszd meg másokkal is