Nem tudom, ki mennyire vette észre, hogy most már az élelmiszerüzletekben megjelentek az önkiszolgáló pénztárak, és ha jól sejtem, egy-két év múlva, amikor már minden vásárló megtanul „pénztárazni”, valószínűleg a pénztárosok elveszítik az állásukat. Ugyanez igaz a sofőrökre: sok országban már robotok vezetik a kamionokat és a tömegközlekedési eszközöket is, a csomagokat drónok fogják kiszállítani a megrendelőkhöz. De ha valamilyen szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatát hívjuk fel, akkor is egyre nehezebb „élő” ügyfélszolgálatost elérni, a legtöbb problémánkat kénytelenek vagyunk a gépi menü segítségével megoldani. Valódi „üzlet” helyett webshopon vásárolunk, és „netbankban” intézzük a pénzügyeinket. A bankszektorban, de még az iparban és az IT-szektorban is egyre erőteljesebb az automatizáció, a kreativitást nem igénylő rutinfeladatokat egyre inkább robotokra és mesterséges intelligenciára bízzák. Persze a hiper IT-geekek meg fognak maradni, de szerintem kisebb számban, mert elég egy pár tucatnyi kockaagyú IT-s és néhány ezer hatalommániás politikus, hogy ezt az egész fogyasztói-technológiai cirkuszt mozgásban tartsák. A ballasztot azonban nem ők fogják képezni, bármennyire is szeretnék „fogyasztói robottá” redukálni a közembert.
Sok mindenkiben ez a tizennyolcadik századi géprombolókhoz hasonló indulatokat válthat ki: „A robotok elveszik a munkánkat!” Pedig jobb, ha napirendre térünk efölött, és inkább azon gondolkodunk a személyes életünkben, hogyan léphetnénk az emberi és tudati evolúció magasabb fokára. Annak, aki eddig a kreativitástól teljesen mentesen élte az életét, és csupán tartalom- és termékfogyasztó volt, el kell gondolkodnia azon, hogy az eddigi élete egyáltalán mennyire tette boldoggá. Vagy csupán kényelmes dolog volt minden nap ugyanazt a rutinmunkát végezni, este pedig a tévé vagy az internet előtt bambulni, anélkül, hogy bármilyen értéket létrehoztunk volna az életünkben vagy bármi értelmeset kezdtünk volna vele.
A kreativitás az ember veleszületett képessége, amit azonban ki kell bontakoztatni, ugyanúgy, mint ahogy a Kundaliní és velünk születik, de fel kell ébreszteni. Talán még valamiféle egyenlőségjelet is tehetünk a kettő közé, hiszen a Kundaliní a kreatív teremtő erő. Mielőtt tovább ragozgatnánk a kreativitás jelentőségét, vessünk azonban egy pillantást arra, hogy a ránk köszöntő új évezredben, a „Technológia és Ember” korszakában mik lesznek azok a munkakörök, ahonnan az ember nem fog kiszorulni teljesen. Egyértelmű, hogy ami értékessé tesz bennünket mások szemében azok az emberi tulajdonságaink és az emberi kapcsolataink. Bármennyire is torzul a világ és vele az emberek pszichéje, az emberi kapcsolatoknak egyre nagyobb a keletje. Tehát a vallás és a spiritualitás, és ezek művelői, közvetítői továbbra is előtérbe fognak kerülni, főleg azok, akik „emberi” és nem autokratikus módon teszik mindezt. Az „emberi” és szívközpontú, embertől-emberig, szívtől-szívig terjedő vallásosság és spiritualitás lesz a jövő vallása.
A segítő szakmák ugyanúgy a középpontban maradnak, hiszen mindenki, szebb, boldogabb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb emberré szeretne válni. Vagy ha nem szeretne, akkor ugyanúgy szenved ezeknek a minőségeknek a hiányától, és nagyon hálás lesz azoknak, akik enyhítik a szenvedéseit. Szóval a teljesség igénye nélkül: a pszichológus, pszichiáter, orvos, gyógyító, jógaoktató, személyi edző, táplálkozási és életmód-tanácsadó, és mindenféle önfejlesztő módszerek oktatója egyre nagyobb keresletnek fog örvendeni. Ehhez persze személyes kvalitások is kellenek.
És a harmadik dolog, amit szintén nem szabad elfelejtenünk, és ami talán el sem választható szigorúan az előző kettőtől: a művészet, a kreativitás konkrét kifejeződése. A művészeten keresztüli önkifejezés az emberiség legősibb „mestersége”, és egy igazi kétkezi mester, bármilyen tárgyat is készít, beleviszi abba saját kreativitását, önkifejezését. A zenészek, festők, táncosok, koreográfusok, színészek, cirkuszi előadók, írók, képző- és iparművészek, a néphagyomány ápolói és gyakorlói egyre inkább előtérbe kerülnek. A modern művészeti irányzatok mellett a tradicionális, „retró” művészeti eszközök és módszerek is virágkorukat élik, és a 21. században talán könnyebb lesz boldogulnia egy művésznek vagy írónak, mint a 18-19. században, amikor még a ma elismert leghíresebb klasszikusok is egész életükben nélkülöztek, legfeljebb egy-két tehetős mecénás támogatásától függve, és igazából csak haláluk után tettek szert világhírnévre.
Szóval itt az ideje elindulni önmagunk keresésének és kifejezésének útján, mert a közeljövő életképtelenné fogja tenni azokat, akik csupán „élősködnek” a Föld felszínén és az emberi társadalmon, nem téve hozzá semmilyen eredendő értéket. Add önmagadat, és a világ hálás lesz érte. Utánozz másokat, és senkit nem fogsz érdekelni. Az egyéniség keresésének és kifejezésének persze egy őszinte dolognak kell lennie, és sok mindenkinek nem megy parancsszóra, sőt, hosszadalmas és keserves folyamat. A szükségességét mégis el kell fogadnunk: el kell kezdeni dolgozni önmagunkon, lépésről lépésre, légzésről légzésre, gondolatról gondolatra. Én például tavaly találtam rá a hangtálakra, a sámándobra és az intuitív, spirituális hangszerekre, és azt érzem, hogy fél év alatt fenekestül felforgatta a világomat a zenélés, teljesen másképp látom a világot és önmagamat is. A jógában is sokkal kreatívabb lettem, sőt, valahogy ebbe az egészbe könnyebb beintegrálni a spiritualitást, a meditációt és a mantrákat is. Egy ideig ellenálltam annak a dolognak, hogy néhány évente újra felfedezzem magamat valami új tevékenységben, de most már izgalmasan várom a kalandokat, amiket a jövő tartogat!
Gauranga Das
személyi edző, táplálkozási tanácsadó
