Nos igen, egy növény is lehet intelligens még azután is, hogy megfelelő feldolgozás után kapszulába kerül. A
Vilayati Imli, vagy közismertebb nevén a Garcinia Cambogia erről ismert leginkább a testsúlyproblémákkal küzdők
körében.
A nagyszerű dolgok sokszor egyszerűbbek mint hinnénk, így nem meglepő, hogy a Garcinia is egy egyszerű indiai gyümölcs, ami leginkább a sütőtökre emlékeztet, de annál sokkal kisebb. Bár az Ájurvéda emberemlékezet óta ismeri és használja, a Nyugati világ csak nemrég fedezte fel, és tiszteli szent grálként a szépségiparban. Egyre többen készítik termékeiket a Garcinia Cambogia kivonatából, mások pedig úgy hivatkoznak rá, mint a hydroxycitrik savra (borostyánkősav), vagy HCA-ra, ami egy nagyon hatásos étrend kiegészítő és zsírégető. Ez megtalálható a Garcinia Cambogia-ban természetes formában.
a Garcinia tartalmaz HCA-t (citromsav), ami közismerten megakadályozza a test zsírraktározó képességét, vagyis zsírt képes átengedni a testen anélkül, hogy elraktározná azt.
segíti a normális fehérje, zsír, és szénhidrát anyagcserét
Működése
A növény bizonyos összetevői egyfajta szenzorként működnek, a test állapotát figyelve leáll a fogyás amint az már túlmenne az egészséges szinten. Alapvetően a Garcinia Cambogia úgy dolgozik, hogy lelassítja annak a bizonyos enzimnek a termelődését a testben, ami az elhízás kialakulásáért felelős. Ennek az enzimnek egyrészről a mennyisége csökken a szervezetben, másrészről a tested rögtön eléget minden felesleges szénhidrátot, energiává alakítja amit egy nap alatt beviszel. Amikor a felesleges szénhidrát elég, semmilyen anyag nem marad ami kiváltja az elhízást. Amíg ezt a felesleges zsírt égeti, az összetevők közben elnyomják az étvágyat, ezzel erősítve a kivonat természetes hatását.
Ezeket a tényeket az FDA – Food and Drug Administration (Az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériumának részlege) – vizsgálatai is alátámasztják.
Jelenleg nincsenek ismert mellékhatások a Garcinia Cambogia esetében. Spirulinával (kék-zöld alga) együtt alkalmazva elősegítik a szervezetben levő káros anyagok lebontását is, illetve tökéletesen visszapótlódnak a szükséges enzimek.
A hasi zsír
Ellenben óvatosan az illúziókkal! A Garcinia Cambogia szinte csodákra képes a zsírégetés elősegítése terén, de mint a legtöbb hasonló gyógynövény, a különböző étrend kiegészítők, kúrák, így önmagában ez sem gyógyír minden esetben.
A hasi elhízás gyakori egészségügyi probléma. A Harvard Health Publications meghatározása szerint a hasi zsír, más néven hasi zsírszövet, biológiailag aktív, és hormonokat, illetve más olyan anyagokat termel, melyek jelentős kihatással lehetnek az egészségünkre. A komolyabb hasi zsírtöbblet felboríthatja több, a testünkben lévő hormon
egyensúlyát és működését. Szervezetünknek persze szüksége van zsírra, ugyanis a zsír:
*segít a vitaminok és ásványi anyagok felszívódásában,
*a hormonműködés szabályozásában,
*szigetelőként szolgál, illetve
*energiát raktároz.
Mint annyi más dolognál, itt sem jó túlzásba esni. A túlzott elzsírosodás következtében az ember fogékonyabb lehet a különböző megbetegedésekre. A hasi elhízást általában a lassú anyagcsere és a rossz étrend okozza.
Szerencsére kemény munkával és elhatározással leküzdhetjük a plusz kilókat. Először is ki kell derítenünk, mi is az elhízás okozója, aztán változtatnunk kell az étrendünkön és az életmódunkon. Hasi elhízás esetén az legcélravezetőbb, ha egészséges étrendre váltunk. Emellett jó, ha a plusz kalóriák elégetésére beiktatunk valamilyen testedzést. De ne felejtsük el, hogy a hasi zsír leküzdése sok időt és erőfeszítést igényel. Íme néhány tipp, ami segíthet a lapos has elérésében:
Helyes étkezés
Azt mondják, az vagy, amit megeszel. Ha magas kalória- és zsírtartalmú ételeket fogyasztasz, valószínűleg meghízol. Ennél fogva jobb, ha odafigyelsz az étrendedre. A rossz készételek helyett válassz teljes értékű ételeket. Tornázhatsz, amennyit csak bírsz, ha nem táplálkozol helyesen. Ragaszkodj a változatos étrendhez, de az is fontos, hogy ezeket az ételeket a lehető legegészségesebben, minél kevesebb só, cukor és olaj hozzáadásával készítsd el.
Természetes orvosságok
Vannak olyan élelmiszerek, mint például az olajos magvak, a diófélék, az almaecet, a szója, a tofu, a brokkoli, a
lenmag, a banán vagy az alma, melyek segítenek a hasi zsír leküzdésében. A lenmag és az alma természetes étvágycsökkentők. Ha a gyógynövények érdekelnek, próbáld ki a különböző gyógyteákat és a zöld teát, melyek
szintén segíthetnek.
Kalóriaszámlálás
Az ajánlott kalória-bevitel mértéke nemtől, életkortól és a fizikai aktivitástól függ. Kövesd, hogy naponta hány
kalóriát fogyasztasz. A magas cukortartalmú, olajban sült, pácolt, zsíros, vajas ételek kalóriatartalma magas, ezért jobb, ha kerülöd őket. Tejtermékből sem ajánlatos sokat enni, ugyanis magas a zsírtartalmuk.
Víz
A víz szintén természetes étvágycsökkentő. Minden étkezés előtt igyál egy pohár vizet, mert az elnyomja az éhséget. Ezen felül pedig az anyagcserét is serkenti. Fogyassz napi 7-8 pohár vizet.
Testedzés:
A hasi zsír leküzdésének fontos része a rendszeres testmozgás. Sok olyan mozgásforma van, amit otthon is űzhetünk. Egyes kardió edzések, a kitörések, guggolások, felülések és a pilates elősegítik a gyors zsírégetést. Napi 30-45 perc gyaloglás, kocogás, úszás, futás vagy biciklizés szintén. A súlyvesztéshez mindenképp fizikai aktivitás szükséges.
Stresszűzés
Magas stressz-szint esetén a szervezetünk egy kortizol nevű hormon termelésébe kezd, ami tovább gyarapítja testsúlyunkat. Ha le akarod adni a felesleged, próbáld meg elűzni a stresszt, relaxálj. Nem megy majd egyik napról a másikra, de… Türelem!
India Kincsei:
Web: http://www.indiatitkoskincse.hu/products_details.php?name=VILAYATIIMLI
Facebook: https://www.facebook.com/pages/India-Titkos-Kincse/166148933417110
Google+: https://plus.google.com/b/107594833948124574306/107594833948124574306/posts