A szépség és a rózsa régóta összetartozó fogalmak. Valentin-nap és nőnap táján pedig meg kell említenünk a vörös rózsát is, mint a szerelem és az élet jelképét. A rózsa mindig a jót, a szépet, a nemeset jelképezte, és éppúgy ott a helye a paraszti kertekben, ahogyan a kastélyok parkjaiban. Végigkíséri életünket a születéstől a hitvilágon át a végső búcsúig, velünk van az enteriőrökben, a kozmetikumokban, motívumokban, jelképekben.
Étkeinkbe komponálva megszépíti a lelket, gyönyörűséget ad a szemnek, és egy csodálatos ízélménnyel gazdagít. Ha van a kertünkben rózsa, és eddig még nem jutott eszünkbe megkóstolni, most vágjunk bele! Érdemes megkóstolni a virágokat tiszta, egyszerű valóságukban, a nyers szirmokat. Meg fogjuk látni, hogy minden rózsa – ahogyan más-más illatú – más és más ízű. Egyes rózsák kellemesek gyümölcssalátába, tortadíszítésnek, mások inkább szörpnek valók, a nyár elejei tearózsák szinte kínálják, hogy sok-sok illatos virágukból lekvárrá lényegüljenek. Ha nincs nagyon sok virág, házasítsuk a rózsát gyümölccsel: eperrel, nyári almával, őszibarackkal. Így üde, gyümölcsös-virágos végeredményben lesz részünk. A rózsa a legsimulékonyabb, legszélesebb körben felhasználható ehető virág, és egészen hosszú ideig hozzáférhető. Engedjük, hogy a rózsa zamata magával ragadjon, ringassuk magunkat a virágos élvezetekben: szebb és kerekebb lesz tőle a világ!
A rózsa már az ókor óta kitüntetett szereplő a kozmetikában. Édes, lágy, nőies illata mellett nyugtató, bőrpuhító és gyulladáscsökkentő tulajdonságai miatt használjuk. A leghíresebb és legjobb a bulgár rózsa. 10-20% csersavat, galluszsavat, flavonoidokat tartalmaz, és mindössze 0,01% illóolajat. Ezért olyan drága a valódi rózsaolaj. Minden bőrtípusra kiváló a rózsából készülő bármelyik termék, de különösen ajánlott az érett vagy érőben levő, környezettől károsodott bőrre. Nézzük, mit és hogyan használjunk
Rózsa illóolaj
A rózsa illata élénkítő, elűzi a depressziót, haragot, szorongást és édes álmot ad. Bár aranyárú, de csak a valódi rózsaolajat érdemes megvenni. Inkább kevesebbet használjunk vagy hígítsuk jojobaolajjal, mint hogy olcsó illatolajat vegyünk. Lehet krémekbe, masszázsolajokba, arcolajokba tenni.
Rózsavíz
A virágvíz a rózsaolaj lepárlása során keletkező „melléktermék”. Enyhébb illatú és hatású, mint a rózsaolaj. Használjuk a rózsavizet bőrápolásra, krémekben, tonikokban, bármilyen kozmetikumban, tulajdonképpen a folyadék helyett.
Rózsavizes arctonik
-50 ml rózsavíz és 50 ml hamamelisz (varázsmogyoró) víz keveréke. Fertőtlenítő, nyugtató.
-vegyes arcbőrre 50 ml rózsavizet 50 ml mandulatejjel és 1/2 teáskanál glicerinnel keverj össze. Hűtőszekrényben 2 hétig eltartható.
Haladóknak rózsás arckrém
1. Olajfázis: 5 g sheavajat és 4 g Emulgeáló viaszt vagy Olivem emulgeátort mérj ki egy főzőpohárba. Vízfürdőben olvaszd fel, majd adj hozzá 10 g vadrózsaolajat.
2. Vízfázis: Egy másik főzőpohárba mérj ki 30 g rózsavizet. Ezt is melegítsd fel vízfürdőben, hogy kb. egyforma hőmérsékletű (még éppen elviselhető a kézfejnek) legyen a két fázis. Most állandó, gyors keverés közben öntsd az olajhoz. Optimális keverőeszköz az elektromos habverő egyik karja, lassú fokozaton.
3. Hidegfázis: ha szobahőmérsékletre hűlt a krém, tegyél hozzá 1 g homoktövis olajat és 10 csepp tartósítószert (pl. Cosgard). Extra kényeztetés, ha van rózsaolajad, 1-2 cseppet beletenni. Ez kb. 50 g krém lesz, és eltartható 3 hónapig biztonságosan.
Rózsaszirom
A rózsa szirmait főleg szárítva használjuk. Általában a vörös vagy rózsaszín virágokat használjuk a szépsége miatt. Tehetjük potpourriba, szappanba, fürdőbombába, fürdősóba, arcradírokba, maszkokba, masszázsolajokba. Kapható bioboltokban, webáruházakban is, de te is száríthatod. Vigyázat, csak ismert, megbízható és vegyszermentes rózsát használj!
Rózsaszirom arcpakolás
4-5 kanál szárított rózsaszirmot őrölj porrá. Kevés port keverj össze folyadékkal – ez lehet víz, tej, gyógytea vagy rózsavíz. Vidd fel az arcra és nyakra, majd 20 perc pihenés után öblítsd le.
Körte gyömbéres rózsaszirom-szósszal
Hozzávalók:
4 érett körte
1 citrom, mogyorónyi friss gyömbér
10 dkg méz
egy marék száríott, illatos rózsaszirom
1 evőkanál rózsavíz
Fél liter vízbe belefacsarjuk a citrom levét, beledobunk egy karika citromot, hozzáadunk 2 evőkanál mézet. Csíkokra vágott gyömbérrel ízesítjük, és felforraljuk. A körtéket meghámozzuk, félbevágjuk, magházukat kimetsszük. A forrásban lévő szirupba tesszük, lefedjük és lassú gyöngyözéssel 5-6 percig főzzük. A tűzről lehúzva hűlni hagyjuk. A többi mézből és egy dl vízből sűrű szirupot főzünk. Leheletnyi gyömbérrel ízesítjük, beleszórjuk a rózsaszirmokat, és kevergetve addig főzzük, míg lekvár sűrűségű lesz. A rózsavízzel ízesítjük, és ezt is kihűtjük. Tálalás előtt a körtéket a szirupból kiemeljük, lecsöpögtetjük, a fél körtéket az illatos rózsaszirom szósszal megtöltjük és hidegen kínáljuk.
Radnai Éva, Halmos Mónika