Hozzávalók:
1 liter al udttej
15 dkg búzadara
8 ek fr uktóz (c ukor)
csipet só
2 ek olaj
15 dkg zsemlemorzsa
1 ek fr uktóz (c ukor)
½ kk őrölt fahéj
Az aludttejet felforralj uk, majd hozzáadj uk a fr uktózt (c ukrot), s miközben habverővel kevergetjük, beleszórjuk a búzadarát is. Kisebbre vesszük a lángot, és állandó kevergetés mellett még néhány percig főzzük, amíg a daraszemcsék megfőnek, azaz már nem fehérek. Ekkor levesszük a tűzről és hűlni hagyj uk. Mire kihűl, a massza formázhatóvá válik, ekkor vizes kézzel kis gombócokat csinál unk belőle, és megforgatj uk fahéjjal ízesített, pirított zsemlemorzsában. Tálalásnál adhat unk hozzá egy kevés porc ukorral ízesített tejfölt.
Zsemlemorzsa pirítása
Felmelegítjük az olajat és beleszórj uk a zsemlemorzsát. Kis lángon pirítjuk, és közben folyamatosan kevergetjük, mert nagyon könnyen megég. Néhány perc múlva öntünk hozzá kb. 1 dl forróvizet, és jól elkeverjük. A víztől a zsemlemorzsa kissé összáll. Továbbra is kevergetjük, és tovább pirítj uk, amíg a víz elpárolog, és a zsemlemorzsa már nem darabos, hanem újra szemcsés lesz. Akkor levesszük a tűzről, és ha kihűlt, belekeverjük a fruktózt (vagy cukrot) és a fahéjat.
Hémangi
vegavarazs.hu