A tisztaság fél egészség – tartja a régi mondás, valamint a gyakorlaton alapuló józan ész. De micsodánk legyen tiszta? A lakás? A test? Kívül vagy belül? Az elme? Az energiarendszer? És mennyi az elegendő tisztaság, hol a határ az egészség és a tisztaságmánia között?
Hallhattál már azokról a tisztaságmániás kényszerbetegekről, akik folyamatosan sikatolják a lakásukat, és közben sírva panaszkodnak, hogy belefulladnak a rengeteg koszba. Borzalmas betegség lehet. Vannak olyan válfajai is, melyek szenvedői a saját testük tisztán tartására kattannak rá: ötpercenként mosnak kezet és félóránként zuhanyoznak, egész addig, amíg már szinte a saját bőrüket is lecsiszolták magukról – és a bőr kisebesedése még csak az enyhébb mellékhatások közé tartozik.
Nos, mindez alapján azt is el tudjuk képzelni, milyen lehet, amikor valaki a belső tisztítást viszi túlzásba: folyamatosan az élete során elfogyasztott kemikáliák kipucolásával, a bélflórájában élő baktériumok eltávolításával, a belélegzett toxinok semlegesítésével tölti napjának számos óráját, kényszeresen… Milyen karma hozhat ilyen súlyos neurózist az emberre? Ezt nem tudhatjuk pontosan, de azt igen, hogy általánosan elfogadott normáink szerint az egészséges mennyiségű külső-belső tisztításra – például heti egy takarításra a lakásban, napi egy fürdésre vagy zuhanyzásra, étkezések előtt kézmosásra – valóban szükség van.
A jógában a tisztító gyakorlatokat satkarmának hívják. Maga a szó jelentése „hat cselekedet”, ugyanis hatféle tisztító eljárást gyakorolnak a jógik – már az ászanák megjelenése előtt óta. Kevesen tudják ugyanis, hogy a hatha jóga eredetileg épp ezeket a tisztító gyakorlatokat tartalmazta, az ászanák, vagy testhelyzetek csak utánuk léptek be a rendszerbe. (Rossz nyelvek szerint az újítást a marketingesek követelték: a tisztító gyakorlatok között ugyanis vannak meglehetősen erős undort kiváltó eljárások is, az ászanák ezzel szemben felettébb guszták és esztétikusak.:)
Látszólag, ahogy az ászanák, a fizikai test jólétét szolgálják a tisztító gyakorlatok is. De ez szinte csak „mellékhatás”. Ahogy a ha-tha (nap-hold) szó is az egyensúly megteremtésére utal, itt is az energetiai test kiegyensúlyozása az elsődleges cél. Az energiatest és elmetest szintjén felhalmozott érzelmi blokkokat, elakadásokat tisztítják, nem kevésbé hatékonyan, mint maguk az ászanák.
De mik is ezek a tisztító gyakorlatok?
Példlául a neti, vagy orrüreg-tisztítás már a nyugati orvoslás figyelmét is felkeltette: léteznek patikában kapható eszközök hasonló eljárás elvégzésére. Tradícionálisan a neti-pot, vagy orrüreg-tisztító edény segítségével végzik, langyos sós vizet töltenek át az orrlukakon, ezzel mosva ki az arcüregben lerakódó nyákot, a benne tanyázó kórokozókkal együtt. Ahogy a külső testi tisztálkodást, úgy ezt a gyakorlatot is napi rendszerességgel végezhetjük.
Eredeti célja persze nem a fizikai tisztaság elérése, hanem a légzés minél könnyedebbé, áramlóbbá tétele, ez pedig – természetesen, mint a legtöbb jógikus gyakorlat – a tökéletes meditáció eléréséhez segíti hozzá a gyakorlót.
A száj, a torok, a gyomor és a bélrendszer falán lerakódott nyákot a dauti gyakorlatok hivatottak eltávolítani – vele pedig az ezeken a helyeken eltárolt feszültséget is kioldani, szervi és energetikai szinten is. Egyik a dauti gyakorlatok közül kundzsal, a gyomortiszítás, mely szintén végezhető akár minden reggel. Igen, elsőre megtévesztően hasonlít a hányásra, de mivel reggel végezzük éhgyomorra, és csak a lenyelt tiszta sós víz áramlik vissza, ráadásul gyakorlói szerint hamar kellemessé válik a rendszeres elvégzése, ezért ezt a hasonlatot hamar elfelejthetjük a kundzsallal kapcsolatban.
Itt a tavasz, itt a sankapraksalana ideje! Ez már egy többnapos folyamatként is végezhető, az átmeneti évszakokban egyszer ajánlatos elvégezni, de évente kettőnél nem több alkalommal: a teljes bélrendszer mélyreható átmosása energetikai szinten jár erős tisztító hatással. Rövidített verziójával egy óra alatt végezhetünk, ehhez nem kell várni a tavaszra vagy az őszre sem.
Fizikai hatásuk mellett tehát a satkarma igazi eredménye az érzelmi feszültségek kioldása: felszabadultságot, megkönnyebbülést élhetsz meg általa. Emeld a vitalitást a testedben, segítsd a prána áramlásának útját, hogy a jóga útján is hatékonyabban haladj előre – ahogy a külső környezetedet is szereted tisztán tartani. A satkarmák elsajátítását értő mesterek keze alatt kezdd!
Szerző: hello inside