Jógastúdió-etikett – Avagy: hogyan, és hogyan ne viselkedj „vendégségben”
Amikor még sosem jártál egy új ismerősöd lakásában, nyilván először általános udvariassági szabályok szerint igyekszel tiszteletben tartani az általa kialakított teret. Mindenképp ragaszkodsz ahhoz, hogy levedd a cipőd, talán megdícséred a berendezést, a dekorációt...
Szépülj kívül-belül természetesen! – Kencék a spájzból kontra bolti krémek
A legtöbb tisztálkodó és kozmetikai termékekben számos felesleges szervezet- és környezet terhelő, sőt károsító kemikália található. Ezeknek az a szerepe, hogy minél kevesebb anyagot minél nagyobb profittal lehessen eladni. Ezzel a hátsó szándékkal gátlástalanul...
A Bach virágterápia 1. – Mi is ez tulajdonképpen?
„Régóta ismert, hogy a Gondviselés eszközei a Természetben rejtőznek, hogy Isten a füveket és fákat ruházta fel a betegségek megelőzésére és gyógyítására szolgáló erővel. Amikor e füvekkel gyógyítunk, a betegség fizikai természetét figyelmen kívül hagyjuk. A beteget...
Teacseppek – Kamilla
A kamillát, sok gyógynövénnyel ellentétben kismamák és kisgyermekek is bátran használhatják. A kamilla elsődlegesen gyulladáscsökkentő, görcsoldó, bélfertőtlenítő hatásáról ismert. A kamilla kitűnő gyógyír székrekedés ellen, hiszen a „has meghajtása” nélkül fejti ki...
Önismereti munka a Feng Shui segítségével
Minden ami körülvesz minket, hat ránk. Belegondoltál már abba, hogy az otthonod mit üzen számodra? Milyen hatások érnek, amikor a nappalidban kikapcsolódni készülsz, és milyen külső jelekkel hívod fel önmagad figyelmét öntudatlanul, valami fontosra a különböző...
Széleskörű összefogás a volt MALÉV dolgozókért – Sajtóközlemény
Közel félszáz coach fogott össze a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) és a MALÉV F.A. közös projektjében, amelynek keretében a volt MALÉV dolgozók ingyenes, pro-bono outplacement coaching támogatást kapnak munkahelyük elvesztésének feldolgozásához, hogy jobb esélyekkel...
Teacseppek – A bodza
A bodza erős izzasztó hatású ezért lázcsillapításra használják. Virága ezen kívül még vízhajtó, hashajtó, vértisztító és köhögéscsillapító. Gyenge alkoholos kivonatban még idegcsillapítóként is használják. Külsőleg használva pedig fertőtlenítő hatású. A bodza...
Túrós sütemény
Hozzávalók: Tészta: 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 25 dkg finomliszt, 25 dkg vaj, 1 dl tej, csipet só, 1 kávéskanál szódabikarbóna Töltelék: 1/2 kg túró, 2 evőkanál tejföl, 3 evőkanál nádcukor, ½ citrom leve, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg mazsola A mazsolát...
Táplálkozástörténelem – Ételek régen és ma
ŐSKOR NÖVÉNYI TÁPLÁLKOZÁSA A táplálkozástörténelem az emberek táplálkozását vizsgálja az ősidőktől kezdve napjainkig. Összefüggéseket keres, hogy az egyes külső tényezők (háború, éghajlati változások, ideológiák) miként befolyásolták az étkezés alakulását. A klíma...
Sós túrórúd
Hozzávalók: 50 dkg liszt 50 dkg túró 50 dkg vaj 3 kk só A tetejére: 1/2 dl tej 1 dkg vaj némi köménymag A hozzávalókat jól összegyúrjuk, a tésztát meghintjük liszttel és nejlonzacskóba tesszük. Legalább egy napig, de akár kettőig is a hűtőben pihentetjük. Sütés előtt...
Jógatípusok – avagy az „egy és oszthatatlan” feldarabolása
Számos fordítása közül az egység áll hozzám legközelebb, amikor a jóga szó magyarázatára kerül sor. De ahogy maga a jóga eredete a régmúlt titokzatos ködébe vész, nem tegnap kezdődött az sem, hogy elkezdték irányzatokra bontani az oszthatatlan „egység”-et. A jóga...
Az ezeregyedik jógastúdió – Ilyen lenne, ha lenne „ideális”…
Egy elvakult állatkert-rajongó, aki a világ ezer állatkertjében járt már, feltehetőleg határozott elképzeléssel rendelkezik arról, hogy milyen lehet az „Ideális Állatkert”. Kellemesen hűvös sétányok nyáron is, barátságos és életvidám állatsereglet szinte simogatható...
Mi történik alvás közben?
Sokat tudunk arról, hogy mi történik alvás közben, de nem igazán tudjuk, miért van szükségünk az alvásra. Az anyagcsere-folyamatok alvás közben lelassulnak, az agyműködés azonban nem, csupán megváltozik. Az elalvást, az ébredést, az agytörzs szabályozza, ahogyan az...
Jógamatrac: milyen legyen? – 5+1 alaptanács jógamatrac vásárlása előtt
1. Ellenőrizd, hogy választottad jól tapadjon, stabil legyen a felülete! 2. Csekkold, hogy mosható, vagy nem! Mivel aktívan mocorogni fogsz rajtak, és remélhetőleg rendszeresen, kifejezetten fontos szempont, hogy könnyen tisztítható legyen. 3. Kérdezz rá: természetes...
Étkezz és főzz szezonálisan! – Július-Augusztus
JÚLIUS-AUGUSZTUS HÓNAPBAN TEREM: ZÖLDSÉGEK: • brokkoli • burgonya • cékla • cukkini • fejes káposzta • fejes saláta • karalábé • karfiol • kelbimbó • kelkáposzta • kínai kel • mángold • retek • sárgarépa • spárga • spenót • sóska • tök • uborka • zeller • zöldborsó •...
Borzacska (tócsni)
Hozzávalók 2 főre: 60 dkg burgonya (tisztítva), 1 mokkáskanál só, 1,5 dl víz, 10 dkg kukorica - vagy rizsliszt, olaj a sütéshez A burgonyákat hámozom, és nagy lyukú reszelőn (vagy robotgépben) szálkásra reszelem. Sózom, hozzáadom a vizet és a lisztet is. Felhevített,...
Ültess egy fát!
Ültess egy fát, s nem éltél hiába - tartja az ősi mondás. Ahhoz, hogy ennek jelentését valóban megértsük, először nézzük meg milyen fontos hatásai vannak a környezetünkre a fáknak! Levegő megtisztítása: Legfontosabb hatásnak a szén-dioxid feldolgozását kell tekinteni....
Mi fán terem a mosódió?
Aki környezetbarát mosásra törekszik, annak ma már többféle „zöld” alternatíva is rendelkezésére áll. De ki hallott már mosódióról Manapság a reklámok befolyásolta háziasszonyok a tisztaság fogalmát a hatékony, tömény tisztító- és fertőtlenítőszerek minél nagyobb...
Felcsúszik, lecsúszik, átlátszik, szétázik – mit vegyek fel jógázni?
Emlékszem, amikor az öcsém squash-olni kezdett, rögtön kapott szülinapjára egy tuti squash-ütőt, amivel az első néhány alkalommal hihetetlen boldog is volt. Aztán beleunt a teremsportba (biztos kitavaszodott…), és az ütő felkerült a szekrény tetejére – egyelőre...
Édeskömény krémleves
Az intenzív illatú édeskömény íze nagyon kellemes, nem uralkodó az alábbi levesben. Hozzávalók: 6 burgonya, 1 kis édeskömény, 2 evőkanál olívaolaj, 1 kávéskanál bors, ½ kávéskanál kurkuma, ¼ kávéskanál hing, 1 evőkanál só, víz Elkészítése: A fűszereket az olajon...
Mire jó a probiotikum?
Az ember környezete, de maga az emberi szervezet is tele van mikroorganizmusokkal, amelyek kis része ártalmas, nagy hányada közömbös, egy része pedig létfontosságú. Ez utóbbiak közül a bélben megtelepedő „jó” baktériumok elengedhetetlenek az emberi immunrendszer...
Spenót- vagy mángoldpakora
Spenótból remek pakorát (bundázott zöldséget) lehet készíteni. Nagyon gyors, finom és látványos csemege. Tökéletes vendégváró vagy ízletes vacsora. Készíthetünk hozzá petrezselymes újkrumplit, esetleg krumplipürét, vagy valamilyen joghurtos, tejfölös mártást....
Melyik az igazi valóság?
Milyen érzés lenne folyamatosan egyensúlyban lenni lelkileg, teljesen függetlenül attól, hogy ki mit gondol rólad? A mindennapjainkhoz hozzátartozik, hogy mérlegeljük, mi az, amit kimondhatunk és mi az amit nem. Mi az, amit megtehetünk, mi az, amit nem. Mi az, ami...
Súlyvesztő vegetáriánusok
A statisztikák szerint általában a vegetáriánusok karcsúbbak, mint a húsevők. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha valaki vegetáriánus lesz, akkor megszabadul súlyfeleslegétől, illetve az sem igaz, hogy a vegetáriánusok között nincsenek elhízással küzdők. Ennek oka,...
Mit tegyen a jógi, ha melege van?
Májusban elvirágzik az orgona, elballagnak a gimisek, megünnepeljük az anyákat – és a könnyű nyári rucik ellenére is szinte egész nap melegünk kezd lenni. Huhh, mi lesz ebből ha eljön az igazi nyári meleg...? Jöjjenek a hűsítő légzőgyakorlatok! A kutyának is megvan a...
Kövirózsa – Sempervivum tectorum
Tudtátok, hogy a kövirózsát sokfelé a tetőre ültették? Miután Jupiter növényének tartották az ókorban, úgy hitték, az megvéd a villámcsapástól. Sok kertészeti változatát legtöbben, mint sziklakerti növényt tartják. Ugyanakkor ismertek gyógyhatású fajai (Sempervivum...
Együttérzés
Időnként újra és újra elgondolkozom azon, hogy mikor szükséges valakit megmenteni. Egy hatalmas paradoxon is lehet abban, hogy bár sokaknak jót akarok, de amikor meg akarom őket menteni, az akár tévedés is lehet. Pszichológusként persze ez feladatom is, de emberileg...
Bodzaszörp
A bodza igen hasznos gyógynövény, A-, B- és C-vitamint, folsavat, vasat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort és flavonoidokat tartalmaz. Kiváló természetes gyógyszer köhögésre, megfázásra, felső-légúti fertőzések, láz esetén rendkívül kedvező hatású. A belőle...
Teacseppek – A bazsalikom
A bazsalikom emésztés és étvágyserkentő, szélhajtó, enyhe tejelválasztást elősegítő hatású. Túlnyomórészt fűszerként használják, de a népi gyógyászatban gyomor- és bélpanaszok, valamint a húgyutak megbetegedéseinek kezelésére és a garat gyulladásának enyhítésére,...
Spárgakrémleves
A spárgából készült krémleveshez a legjobb zöld spárgát vásárolni. Ez azért is praktikus, mert nem kell pucolni. Hozzávalók: 50 dkg spárga, 1,5 l víz, 1,5 kk só, ½ kk asafoetida, 1 zellerszár, 5 dkg vaj, 2 ek fehérliszt, 1,5 dl tejszín, ½ kk frissen őrölt feketebors,...